2010. április 22., csütörtök

Sült spárga bacon-be tekerve


Eddigi életem során pár évvel ezelőtt egyszer ettem spárgát, akkor elég is volt belőle. Úgy gondoltam soha többé nem próbálom ki. Fehér spárgát ettem, krémleves formájában, brr... nagyon nem jött be. Azóta rengeteg spárgás receptet láttam már, olvastam jótékony hatásairól, így egy ideje eldöntöttem, ha nem aranyárban mérik (télen bizony egy kis zacskó jóval ezer forint felett volt), akkor ismét ki fogom próbálni, de a zöld változatát.

Szombaton a piacon rá is leltem egy árusra, aki kb. fél kilót 650 forintért adott. Ez nem tudom milyen ár, de mindenképp kevesebb, mint amennyiért eddig láttam, úgyhogy kisebb tanakodás után úgy döntöttem kipróbálom. NEM krémlevesnek az biztos! Két étel született belőle, az egyik a klasszikus, rengeteg helyen bemutatott szalonnába göngyölt sült változat. Receptet nem kerestem hozzá, csak emlékszem, hogy sok helyen láttam, így saját elképzelés szerint készítettem. A saját elképzelés jelen esetben semmi extrát nem jelent, csupán annyit, hogy addig sütöttem, amég én gondoltam : ). Jó lett! Sőt nagyon jó lett!


Hozzávalók két fő részére köretnek vagy egy fő részére főételnek:
  • 250 gr zöld sprága (350 huf)
  • 4 szelet bacon szalonna (kb 150 huf)
Elkészítése:
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
2. A spárgát mossuk meg és készítsük elő. A zöld spárgát nem kell meghámozni, csak a szára legalját kell levágni, illetve ahol fehér ott meghámozni.
3. Készítsünk két kupacot és óvatosan tekerjük körbe a csokrokat 2-2 szelet bacon szalonnával. Tegyük be a sütőbe és süssük kb 35 percig. Nekem ezidő alatt szépen megpirult és épp roppanós maradt, tehát nem lett vajpuha. Nekem így nagyon ízlett, de aki szeretné, hogy vajpuha legyen, az főzze elő a sütés előtt kb. 5-10 percig. Érdemes úgy főzni, hogy egy magas falú lábasba állítva helyezzük a spárgát, felöntjük vízzel, de úgy, hogy a tetejét a víz nem lepi el, az csak a gőzben párolódik.


Köretnek mi sült marhához ettük, de véleményem szerint szárnyasokhoz is kiváló.

Bekerülési ktg: kb 400-500 huf
Elkészítési idő: 5 perc + 35 perc sütési idő

7 megjegyzés:

Thrini írta...

Hasonló élményem volt a spárgával, mint neked, pedig én zöldet vettem és szezon időben. Nem voltam tőle elájulva, sőt.... Azóta sem próbálkoztam vele. :)

Izabella írta...

Tegnap megcsináltam a férjemnek vacsira, nem panaszkodott, hogy spárgát etettem vele. ;-)

szepyke írta...

A spárga tényleg jó kis kaja! Főleg a zöld. Remekül variálható, és imádja a vajat, és a sajtot!:)

Leírnád nekem, hogy a Czifray szakácskönyvedben fáklya helyett mivel égetik rá a cukrot a sodóra?

Á la carte írta...

Thrini,
szerintem nyugodtan próbáld meg, de ne levesnek : ) nekem párolva, sütve nagyon bejön, de levesnek szerintem továbbra sem próbálnám kis ismét.

Izabella,
: )

Szepyke,
Bizony, bizony. Azt hiszem mostanában a kedvencek közzé kerül : )
Czifray pártűzre teszi : ))) szakszóval. Vagyis sütőben süti. Egyébként ezt máshol is olvastam, grill alá vagy nem légkeveréses üzemmódba teszik... nem tudom, én még sosem próbáltam.

Zsuzsanna írta...

Tegnap életemben először csináltam és ettem spárgát - így baconbe tekerve, csirkemellhez. Nagy siker volt, nekem is nagyon ízlett, köszönöm! Zsuzsi

Á la carte írta...

Zsuzsi,
örülök : ))

vadászeszter írta...

Szia Á Lá carte, szerintem próbáld úgy a levest, hogy ne krém legyen belőle. Csak mint a zöldbabot, megfőzöd, kicsi részekre vágva, s aztán behabarod tejfellel, kicsi liszttel elkeverve. bele csipetkét főzök, imádják a gyerekek!