A hétvégére jó időt ígérnek, ezért felteszek egy kis motivációt grillezésre : ), hátha többeknek meg hozza a kedvet hozzá. Képzeljétek el az illatokat és ízeket : )
2010. április 30., péntek
Grill videó - egy kis kedvcsináló a hétvégére
Címkék:
-Videó
Szecsuáni borsos afrikai harcsa csupa zöld salátával
Akaratlanul is, de csak zöld zöldségek voltak a hűtőnkben. Benéztem és semmi szín, csak uborka, rukkola, avokádó, medvehagyma, hagymacsíra. Nekem egy kis paradicsom hiányzott. Legszívesebben mindenbe tennék, annyira szeretem. Miki egyáltalán nem szereti, így ez a sali neki kedvezett. Végül én is megbarátkoztam a gondolattal, hogy gyakorlatilag egyszínű salátát kell készítenem, főleg miután megkóstoltam és rájöttem mennyire finom. Egyébként a végén egész jól nézett ki. Mindenesetre mindeképp mutatósabb lett a fotón, mint a szecsuáni borsos hal, amit hozzá ettünk ; ) Ronda, de nagyon nagyon finom!
A szecsuáni bors egy kínai fűszer, igazából csak a neve bors, de az íze merőben eltér az általunk ismertektől, ezáltal sima borssal nem helyettesíthető. Csípősségét semmi nem utánozhatja. A kínai gasztronómiában csirke és kacsa ízesítésére használják, a kínai ötfűszer (2 rész édeskömény, 2 rész csillagánizs, 1 rész szecsuáni bors, 1 rész fahéj és 1 rész szegfűszeg) egyik alkotóeleme. Gyakran keverik a csillagánizzsal és a gyömbérrel. Így utólag én is azt gondolom a halnak sem tett volna rosszat egy kis örölt gyömbér. A hagyományos kínai asztali sót, az erős sót, úgy állítják elő, hogy a durva szemű sót együtt hevítik a szecsuáni borssal és amikor már füstöl lehűtik és finomabbra örlik. (forrás: kertpont.hu)
Hozzávalók 2 főre:
A salátához:
- 1 avokádó (kb 200 huf)
- 1/2 uborka (kb 100 huf)
- 2 nagy marék rukkola (kb 250 huf)
- egy maréknyi medvehagyma (kb 150 huf)
- 2 ek hagymacsíra
- néhány vékony szelet parmezán
- 1 citrom leve
- 2 ek extraszűz olivaolaj
- 1 nagyobb nyúzott afrikai harcsa filé (kb 300-400 gr, kb. 1400 huf/kg)
- 1 ek szecsuáni bors
- só
1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
2. A halat készítsük elő (mossuk meg, töröljük szárazra, ha tudjuk és vannak, húzzuk ki a kiálló szálkákat).
3. A szecsuáni borsot mozsárban zúzzuk össze, majd szórjuk a halra. Sózzuk is meg, kicsit dörzsöljük meg a fűszerekkel. Tegyük az előmelegített sütőbe és kb.30 perc alatt süssük készre.
4. A salátát készítsük el: daraboljuk fel az avokádót, az uborkát, a medvehagymát, majd keverjük a rukkolához.
5. Készítsünk öntetet a citromléből és az olajból. Öntsük a salátára, szórjuk rá a hagymacsírát és a parmezánt.
A kész hallal tálaljuk.
Bekerülési ktg: kb 1200 huf/2 adag
Elkészítési idő: 40 perc
Forrás: saját
Címkék:
*Főétel,
+Hal,
+Saláta,
-Könnyű gyors egészséges,
_Egyéb ország,
Afrikai harcsa,
Avokádó,
Hagyma,
Medvehagyma,
Rukkola,
Uborka
2010. április 29., csütörtök
Eper, Kacsa - Grillre vele!
Ez a párosítás most viszi a pálmát nálam: eper és kacsamell, faszénen megsütve!
Hétvégén grilleztünk, annyira jó idő volt, hogy nem tudtunk és nem is akartunk ellenállni. Imádom a grillezett nyársak utánozhatatlan ízét. Nem hiába, ilyet bent a lakásban nem lehet produkálni. Az egy dolog, hogy fóliában sült krumplit lehet a kandallóban sütni és olyan igazi hamuban sült lesz, de azért nyársat mégsem dug az ember a kémény alá : ).
Vannak fanatikusok, akik télen is grilleznek. Olvastam valahol, hogy a svédek például kint sütik a lazacot, fára szögelve körberakják vele a tüzet és glögöt isznak, amég elkészül. Nem hiába, élni tudni kell. Talán jövő télen kipróbáljuk. Idén már annyira elegem volt a hóból, hogy eszembe sem jutott volna még főzni is benne : ).
Most viszont úgy érzem megkezdődik a grill szezon, remélem keveset fúj majd a szél és akkor bográcsozni is sokat lehet. Hétvégén Anyukámékhoz megyünk, lehet megfűzöm őket süssünk kint valamit, ha jó idő lesz. Anya, Apa, olvastok? Süssünk lécci valamit!!! Nem baj, ha még nincs kész a kerti bútor, mi is bent ettük meg, amit megsütöttünk : )
A képeken látható zöldségnyárs és szuflaki recept is hamarosan felkerül : ) + ha minden jól megy egy villámvideó a sütésről.
No de elég a dumából, itt a recept, ami nem is recept, mert annyira egyszerű!
Hozzávalók 4 db nyárshoz (max. 2 főre elég):
- 1 db kacsamell bőr nélkül
- 12 szem eper félbevágva
- só, bors
1. A kacsamellet kockázzuk fel, sózzuk, borsozzuk.
2. Húzzuk nyársra a félbevágott eprekkel: egy kocka mell, egy fél eper, egy kocka mell, egy fél eper….
3. Grillre téve, parázson, süssük készre, ügyelve arra, hogy ne égjen meg.
Köretnek alufóliába csomagolt, parázsban sült krumpli kiválóan illik hozzá.
Tipp: általában a kacsamellet bőrrel együtt árulják. A lefejtett bőrt érdemes kb. 2x2cm-es kockákra vágni, sózni, majd serpenyőben lassú hőfokon kisütni a zsírt. Nagyon finom ropogós tepertőt készíthetünk belőle így, a zsírt pedig a megsült burgonyára csepegtethetjük.
Bekerülési ktg: 1000 huf/2 adag
Elkészítési idő: 30 perc
Forrás: saját
Címkék:
*Főétel,
+Grill,
+Húsos étel,
-Könnyű gyors egészséges,
_Magyar,
Eper,
Liba_Kacsa
2010. április 28., szerda
Kakaós minitorták epres mascarpone krémmel
Ezeken felbuzdúlva van pár epres recept a tarsolyomban, van, ami már elkészült és várja, hogy felkerüljön a blogra, van, ami pedig még várat magára.
Ez a mostani a hétvégi kiállításra készült. Az igazság, hogy én nem ettem belőle, csak a krémet kóstoltam. Miki viszont letesztelte mielőtt elvittük a többit, és nagyon ízlett neki. Van itt valaki, aki kóstolta a kiállításon?
A tortácskák tésztáját Nigellánál találtam, a többi viszont saját alkotás.
Hozzávalók 16 db 4 cm átmérőjű kosárkához, vagy 6 db 12cm-es mini tortához:
A krémhez:
- 150 gr mascarpone (200 huf)
- 5-7 db nagy eper a krémhez + 5 db a díszítéshez (300 huf)
- 2 lap zselatin (50 huf)
- 175 gr liszt
- 30 gr kakaópor
- 40 gr kristálycukor
- 1 csipet só
- 125 gr sózatlan puha vaj
- 1 nagy tojás sárgája
- 1 ek víz
1. A lisztet, a cukrot, a kakaóport, a sót keverjük össze. Adjuk hozzá szétmorzsolva a puha vajat.
2. Közben verjük fel a tojást a vízzel egy külön tálban, majd adjuk a lisztes keverékhez. Gyúrjunk belőle homogén tésztát. Folpack-kal fedjük le és hűtőben pihentessük 30 percig.
3. Amíg a tészta pihen, a tortaformákat vékonyan vajazzuk be, a sütőt pedig melegítsük elő 200 fokra.
4. A tésztát nyújtsuk ki, és béleljük ki vele a formákat, mintha gyurmáznánk. A tészta törik, szakad, de nagyon könnyen korrigálható, egyszerűen csak nyomkodjuk bele a formába.
5. Tegyük a sütőbe és süssük 10-15 percig.
6. Eközben készítsük el a krémet. A krémhez való epret turmixszoljuk össze. A lapzselatin áztassuk be vízbe a leírás alapján, majd az epervelőt melegítsük fel és olvasszuk fel benne a zselatint. Nem kell főzni, ha elég meleg a lé, a zselatin könnyen feloldódik. Keverjük a mascarpone krémbe.
7. Ha megsült a süti, hagyjuk kihűlni, addig a krém is pihen.
8. Ha teljesen kihűlt, borítsuk ki a formákból a tésztát és töltsük meg a krémmel. Vékonyra vágott eperszeletekkel dekoráljuk.
9. Fogyasztás előtt hűtőben kb. 2 órát pihentetjük.
Tipp: Ha egy napnál tovább tároljuk, az epret be kell kenni vékony átlátszó zselatinréteggel.
Bekerülési ktg: kb 800-900 huf / 16 db
Elkészítési idő: 30 perc+ sütési idő+dekorálás
Címkék:
*Desszert,
_Egyéb ország,
Eper,
Kakaó,
Mascarpone
2010. április 27., kedd
Új ruha - Várom a véleményeket!
A blogom új ruhát kap, amiben szeretném a segítségeteket kérni. Ez a zöld design nekem nagyon tetszik, de érdekelne a Ti véleményetek is. Van egy másik lehetőség, egy egyszínű háttér a mintás zöld helyett, halvány lila, vagy halvány pirosas színben.
Mit gondoltok?
Köszönöm!
Mit gondoltok?
Köszönöm!
Segítsüti átadás
Múlt héten megtörtént részemről is a Segítsüti átadás, mind a licitgyőztesem, mind a vigaszágasom részére. A licitgyőztesemről kiderült, hogy jártas a gasztroblog szférában és a gasztronómiában a Gasztrománia című műsor révén.
Aki pedig a vigaszágon győzött szintén koraszülött baba anyukája. A picúr nagyon édes kislány, volt szerencsém találkozni vele. Szépen fejlődik, korának megfelelően : ) Ő is a Péterfy kórházban növekedett, amég nem engedték haza. Nagyon jól éreztem magam velük.
Remélem mindkét győztesemnek ízlett a süti!
A fotón a licitgyőztes doboza látható.
Címkék:
-Segítsüti
Spagetti lazaccal és zöld spárgával
A pár napja közétett szalonnába göngyölt spárgához a csomagnak csak a felét használtam fel. A másik fele egy gyors, spontán tésztában kötött ki. Maximum fél órán belül tálalható, de akár 20 perc alatt is összeállítható. Imádom az ilyen ételeket, mert általában nem sok időm van arra, hogy ebédet vagy vacsorát főzzek.
Hozzávalók 2 személyre:
3. A lazacot vágjuk 3x3 cm-es kockákra, olajon süssük 6-8 percig, sózzuk és szórjuk meg durvára őrölt színes borssal.
4. Adjuk hozzá a megfőtt spárgát és a tejszínt. Forraljunk rajta egyet, fűszerezzük, ha még szükséges, majd halmozzuk a tányérra szedett főtt spagettire.
Tipp: Ne keverjük össze előre, mert a lazac nagyon könnyen összetörik. A tészta tetejét szórjuk meg reszelt parmezánnal. Érdemes parmezánból egy nagyobb darabot venni (kb. 10dkg-os darab), nem pedig az előre reszeltet, mert az aromák abban nem érvényesülnek. A frissen reszeltből egy teáskanálnyi mennyiség vagy 3-4 nagyon vékony szelet bőven elegendő a tésztára.
Hozzávalók 2 személyre:
- 200 gr spagetti tészta (250 huf)
- 100 gr lazac filé (bőr nélkül) (300 huf)
- 250 gr zöld spárga (250 huf)
- parmezán sajt (elhagyható)
- só, bors
- 1 dl tejszín
Elkészítése:
1. A tésztának a vizet tegyük fel forrni, majd főzzük ki benne a spagettit.
2. Eközben a spárgát tisztítsuk meg, vágjuk 3cm hosszú darabokra és pároljuk kb. 10 percig, míg meg nem puhul. 3. A lazacot vágjuk 3x3 cm-es kockákra, olajon süssük 6-8 percig, sózzuk és szórjuk meg durvára őrölt színes borssal.
4. Adjuk hozzá a megfőtt spárgát és a tejszínt. Forraljunk rajta egyet, fűszerezzük, ha még szükséges, majd halmozzuk a tányérra szedett főtt spagettire.
Tipp: Ne keverjük össze előre, mert a lazac nagyon könnyen összetörik. A tészta tetejét szórjuk meg reszelt parmezánnal. Érdemes parmezánból egy nagyobb darabot venni (kb. 10dkg-os darab), nem pedig az előre reszeltet, mert az aromák abban nem érvényesülnek. A frissen reszeltből egy teáskanálnyi mennyiség vagy 3-4 nagyon vékony szelet bőven elegendő a tésztára.
Bekerülési ktg: 900 huf/2 adag
Elkészítési idő: 20-30 perc
2010. április 26., hétfő
Ízek és Színek - megnyitottuk : )
Először is nagyon szépen szeretném megköszönni mindenkinek, hogy ellátogatott a megnyitóra. Remélem jól éreztétek magatokat, tetszettek a képek, ízlettek a sütik. A lányoknak pedig köszönöm a gyönyörű fotókat és a munkát, amivel rendkivül sokat hozzátettek az alapötlethez.
Sokan voltak barátok, családtagok, ismerősök, ismeretlenek. Több blogolvasó is megtisztelt bennünket jelenlétével, aminek mindannyian nagyon örültünk és nekem is volt olyan kedves vendégem, aki jelenlétének különösen örültem. Az igazat megvallva, nagyon sokan voltunk, nem is gondoltam volna, hogy ilyen szépen megtelik majd a kávéház : )
A lányokkal (Erika, Niki, Reni) most találkoztunk első alkalommal, mégis ismerősként üdvözöltük egymást, az elmúlt hetek email sorozatai valahogy közel hoztak minket egymáshoz, így egyáltalán nem volt feszült vagy idegen a légkör, igaz nem is számítottam ilyesmire, tudtam, hogy jó fejek nagyon : ) Persze én előnnyel indultam, mert Tami is velünk volt, az pedig tény, hogy egy ilyen barátkozós kiscsajjal ismerkedni gyerekjáték : )
A kiállítást Bakcsy Árpád fotóművész és Baracskay Angéla nyitotta meg, megtiszteltetés volt számunkra, hogy elvállalták e nemes feladatot és szóltak pár szót egyrészt az ételfotózásról, másrészt a gasztroblogokról és azok szerepéről.
A megnyitó után sütikostolás volt kb. 5 percig. Nem mértem az időt, de szerintem nem tartott tovább, a sütik félelmetes sebességgel fogytak, én egy falatot nem ettem, pedig Niki kakaóscsigáját és Reni madeleinjét nagyon szívesen megkóstoltam volna. Én piskótatallérokat vittem, epres kakaós kosárkát illetve diós csókot Nigella nyomán, ami elég macaronosra sikeredett : ). Ez utóbbi kettő még nincs fent a blogon, de ami késik, nem múlik.
Azt hiszem én többet nem is írok, a lányok is elég részletesen beszámoltak az eseményekről itt és itt.
Még talán annyi, hogy készítettünk nagyon praktikus és csinos könyvjelzőket, korlátozott darabszámban még elérhetőek a kávézóban. Aki tehát gyors és ellátogat megnézni a kiállítást, talán még szert tehet rá : )
Az utolsó két fotót azt hiszem Erika készítette.
Címkék:
-Egyéb
2010. április 23., péntek
Marokkói élmények 4. - Mit eszünk? És miből készülnek?
Már annyi mindent írtam az országról és az előkészületekről, épp itt az ideje, hogy néhány szót ejtsek a lényegről, a gasztronómiáról. Marokkó egy varázslatos ország, varázslatos ételekkel. Én imádtam mindet, kezdve az utcai "becsukom a szemem, hogy ne lássam, hogy készül" de finom ételektől egészen a tipikus marokkói éttermek kínálatáig. Minden helyen igazi autentikus, isteni finom ételeket ettünk, halkan megjegyzem potom árért. Az ételek finomságáért az itt kapható alapanyagok a felelősek. Mivel Marokkóban a nőknek a háztartásvezetés a dolga, ezért itt mindent maguk készítenek az asszonyok, készételeket nem igazán lehet kapni, ellenben az alapanyagok széles választékából válogathatunk.
Mint, a többi arab országban, a fűszerek szerepe itt is meghatározó. Tapasztalatom szerint a legjellegzetesebb fűszerük, mely szinte minden ételben szerepelt a római kömény, gyömbér és a fahéj. Persze ezen kívül még nagyon sok mást is használnak, mint pl sáfrányt, csilit, borsot, citromot, de nekem a már említett három fűszer volt a legdominánsabb. A fűszerek aromája adja az arab ételek jellegzetes ízét, illetve az utcai kifőzdék körül terjengő ellenállhatatlan illatot. A legtöbb szukban (ezekre a hatalmas piacokra később még kitérek) kimérve árulják. Fantasztikus látvány és élmény a hatalmas fűszerkúpok látványa, a színek kavalkádja, illatok keveredése.
A fűszerek mellett hatalmas csokrokban árulják a különböző zöldfűszereket, legyen friss vagy szárított. Jellemzően mentát, citromfüvet, bazsalikomot, rózsát(!), koriandert használnak az ételekhez. Úgy kell ezt elképzelni, hogy megy az ember a szűk sikátoron, ahol egyik oldalon a szárított fűszeres árul, másik oldalon pedig kis széken gubbasztva próbálja a néni eladni a szebbnél-szebb, nagyobbnál-nagyobb zöldfűszercsokrokat.
A virágok szerepe meghatározó az ország gasztronómiájában is. A rózsa és a narancsvirág jellegzetes alapanyag, parfümös aromája számos desszertnek ad igazán különleges aromát. A konyhaművészetben általában narancsvirágvíz és rózsavíz formájában hasznosítják. Vigyázni kell az arányokkal, mert tényleg nagyon parfümös, könnyen élvezhetetlenné válik az étel a túlzott használattól. Ezek a vizek melléktermékek, a virág olajtartalmának a kinyerése során keletkeznek.
Az olajbogyó és az olivaolaj hatalma, mint a legtöbb mediterrán országban, itt sem elhanyagolható. Gyakorlatilag nincs nélküle élet. Én itt szerettem meg az olajbogyót. Minden étteremben, vagy leülős étkezdében, az asztalra kitesznek egy nagyobbacska tál olajbogyót és lepénykenyeret. Ez amolyan természetes előétel, mindegy mit rendel az ember. A főzés elengedhetetlen eleme az olivaolaj. Ők nemcsak az extra szűz, hidegen sajtolt olajat használják, hanem a finomított, olajpogácsából nyert sansa változatot is. Ezzel főznek, ezt lehet hevíteni, minden ezzel készül. Az extra szűz változatot salátákhoz használják.
A húsfélékről igen keveset szólok, mert a látvány, ami fogad egy "hentesnél", hogy is mondjam... érdekes. Fontos, hogy ne gondoljon erre az ember, amikor egy húsételt eszik a következő étteremben : )) Persze hozzátartozik a kultúrához, aki arab országba merészkedik és nem csak a szálloda kertjére kíváncsi, fogadja el, akklimatizálódjon. Tehát a húsos általában a ruhás és a cipős között foglal helyet a szukban és a 40 fokban lógatja a marhát. Hűtés?? Ugyan már, ne legyenek illúzióink. Tényleg kell a gyomorfertőtlenítő pálinka néha ; ) Gondolom a szállodai éttermek nem ilyen helyről szerzik be a húst, de a szomszédos kifőzde, vagy a kisebb helyi étterem, ahol inkább az arabok esznek és nem a túristák, az biztos hasonló körülmények között vásárol. Mi ez utóbbiban ettünk leginkább és nem lett bajunk, úgyhogy van remény, tényleg ki kell próbálni és nem szabad félni tőle (aki nem olvasta még, vessen néhány pillantást az előkészületekben az oltások részre). Az ízek kárpótolnak.... Amit még tudni érdemes, hogy a vallásuk miatt nem esznek sertést, így az ételekben marha, borjú, szárnyas szerepel.
A halak helyzete merőben más képet mutat. Halat bármikor vásárolnék ott. Igazából nem vagyok egy nagy halrajongó, de számomra óriási élmény volt a halpiac, ami hasonlóképp sok helyen két ruhaszekció között foglal helyet, de csak a reggeli órákban kapunk bármit is. Néhol van igazi halpiac, ilyenkor egy hatalmas területen csak halakat lehet kapni. Isteni jó élmény! Olyan halakat és tengeri herkentyűket is láttunk, melyeket én még látásból sem ismertem, a nevét meg abszolút nem tudtam. A halak mindig frissek, főleg a tengerparti városokban. A legjobb halpiacot, haltőzsdével (!) Essauriában láttuk, igaz ez volt az egyetlen tengerparti város, ahol mi jártunk.
A gabonák szerepe is kiemelkedő az arab, így a marokkói konyhában. Legjellegzetesebb a kuszkusz, a bulgur és a rizs. Mi leginkább az elsőt fogyasztottuk. A kuszkuszt házilag készítik, liszttel, vízzel beforgatott keménybúzadarából készül. Szitán pergetik és válogatják külön a különböző szemcséket, gömböket. A végeredmény pedig az itthon is kapható instant kuszkusz. Miután elkészült a kuszkusz, meg kell párolni. erre egy kétrészes edény szolgál, melynek az alsó részébe víz kerül a tetejére pedig egy szita, amire ráöntik a kuszkuszt, lefedik és hagyják párolódni. Sokszor az alsó lében főzik meg a zöldségeket, a húst, amit tálaláskor ráhalmoznak a gabonára.
Az édességek nélkül elképzelhetetlen a marokkói konyha. A méz nélkül pedig az édesség. Úgy tartják a méz megédesíti az életet, így szinte minden desszert elválaszthatatlan része. Nekem az édességek nem igazán jöttek be, túl édesek voltak. Kivétel ez alól a tipikus palacsinta reggeli, amiről még később szólok pár szót.
A mézet ezenkívül a hagyma karamellizálására is használják, ami szintén egy jellegzetessége néhány sós ételnek. A hagymát pici sóval, borssal és elég sok mézzel karamellizálják, majd elsősorban tagine-hoz, kuszkuhoz tálalják.
Azt hiszem szép lassan végeztem az alapanyagokkal. A következő részekben /hetekben elkezdem bemutatni a helyeket, ahol jártunk, az ételeket, amiket ettünk és közzé teszek saját és autentikus recepteket is (lesz tagine, kuszkusz, narancsvirágvizes saláta, pitakenyér, hal stb. )
Mint, a többi arab országban, a fűszerek szerepe itt is meghatározó. Tapasztalatom szerint a legjellegzetesebb fűszerük, mely szinte minden ételben szerepelt a római kömény, gyömbér és a fahéj. Persze ezen kívül még nagyon sok mást is használnak, mint pl sáfrányt, csilit, borsot, citromot, de nekem a már említett három fűszer volt a legdominánsabb. A fűszerek aromája adja az arab ételek jellegzetes ízét, illetve az utcai kifőzdék körül terjengő ellenállhatatlan illatot. A legtöbb szukban (ezekre a hatalmas piacokra később még kitérek) kimérve árulják. Fantasztikus látvány és élmény a hatalmas fűszerkúpok látványa, a színek kavalkádja, illatok keveredése.
A fűszerek mellett hatalmas csokrokban árulják a különböző zöldfűszereket, legyen friss vagy szárított. Jellemzően mentát, citromfüvet, bazsalikomot, rózsát(!), koriandert használnak az ételekhez. Úgy kell ezt elképzelni, hogy megy az ember a szűk sikátoron, ahol egyik oldalon a szárított fűszeres árul, másik oldalon pedig kis széken gubbasztva próbálja a néni eladni a szebbnél-szebb, nagyobbnál-nagyobb zöldfűszercsokrokat.
A virágok szerepe meghatározó az ország gasztronómiájában is. A rózsa és a narancsvirág jellegzetes alapanyag, parfümös aromája számos desszertnek ad igazán különleges aromát. A konyhaművészetben általában narancsvirágvíz és rózsavíz formájában hasznosítják. Vigyázni kell az arányokkal, mert tényleg nagyon parfümös, könnyen élvezhetetlenné válik az étel a túlzott használattól. Ezek a vizek melléktermékek, a virág olajtartalmának a kinyerése során keletkeznek.
Az olajbogyó és az olivaolaj hatalma, mint a legtöbb mediterrán országban, itt sem elhanyagolható. Gyakorlatilag nincs nélküle élet. Én itt szerettem meg az olajbogyót. Minden étteremben, vagy leülős étkezdében, az asztalra kitesznek egy nagyobbacska tál olajbogyót és lepénykenyeret. Ez amolyan természetes előétel, mindegy mit rendel az ember. A főzés elengedhetetlen eleme az olivaolaj. Ők nemcsak az extra szűz, hidegen sajtolt olajat használják, hanem a finomított, olajpogácsából nyert sansa változatot is. Ezzel főznek, ezt lehet hevíteni, minden ezzel készül. Az extra szűz változatot salátákhoz használják.
A húsfélékről igen keveset szólok, mert a látvány, ami fogad egy "hentesnél", hogy is mondjam... érdekes. Fontos, hogy ne gondoljon erre az ember, amikor egy húsételt eszik a következő étteremben : )) Persze hozzátartozik a kultúrához, aki arab országba merészkedik és nem csak a szálloda kertjére kíváncsi, fogadja el, akklimatizálódjon. Tehát a húsos általában a ruhás és a cipős között foglal helyet a szukban és a 40 fokban lógatja a marhát. Hűtés?? Ugyan már, ne legyenek illúzióink. Tényleg kell a gyomorfertőtlenítő pálinka néha ; ) Gondolom a szállodai éttermek nem ilyen helyről szerzik be a húst, de a szomszédos kifőzde, vagy a kisebb helyi étterem, ahol inkább az arabok esznek és nem a túristák, az biztos hasonló körülmények között vásárol. Mi ez utóbbiban ettünk leginkább és nem lett bajunk, úgyhogy van remény, tényleg ki kell próbálni és nem szabad félni tőle (aki nem olvasta még, vessen néhány pillantást az előkészületekben az oltások részre). Az ízek kárpótolnak.... Amit még tudni érdemes, hogy a vallásuk miatt nem esznek sertést, így az ételekben marha, borjú, szárnyas szerepel.
A halak helyzete merőben más képet mutat. Halat bármikor vásárolnék ott. Igazából nem vagyok egy nagy halrajongó, de számomra óriási élmény volt a halpiac, ami hasonlóképp sok helyen két ruhaszekció között foglal helyet, de csak a reggeli órákban kapunk bármit is. Néhol van igazi halpiac, ilyenkor egy hatalmas területen csak halakat lehet kapni. Isteni jó élmény! Olyan halakat és tengeri herkentyűket is láttunk, melyeket én még látásból sem ismertem, a nevét meg abszolút nem tudtam. A halak mindig frissek, főleg a tengerparti városokban. A legjobb halpiacot, haltőzsdével (!) Essauriában láttuk, igaz ez volt az egyetlen tengerparti város, ahol mi jártunk.
A gabonák szerepe is kiemelkedő az arab, így a marokkói konyhában. Legjellegzetesebb a kuszkusz, a bulgur és a rizs. Mi leginkább az elsőt fogyasztottuk. A kuszkuszt házilag készítik, liszttel, vízzel beforgatott keménybúzadarából készül. Szitán pergetik és válogatják külön a különböző szemcséket, gömböket. A végeredmény pedig az itthon is kapható instant kuszkusz. Miután elkészült a kuszkusz, meg kell párolni. erre egy kétrészes edény szolgál, melynek az alsó részébe víz kerül a tetejére pedig egy szita, amire ráöntik a kuszkuszt, lefedik és hagyják párolódni. Sokszor az alsó lében főzik meg a zöldségeket, a húst, amit tálaláskor ráhalmoznak a gabonára.
Az édességek nélkül elképzelhetetlen a marokkói konyha. A méz nélkül pedig az édesség. Úgy tartják a méz megédesíti az életet, így szinte minden desszert elválaszthatatlan része. Nekem az édességek nem igazán jöttek be, túl édesek voltak. Kivétel ez alól a tipikus palacsinta reggeli, amiről még később szólok pár szót.
A mézet ezenkívül a hagyma karamellizálására is használják, ami szintén egy jellegzetessége néhány sós ételnek. A hagymát pici sóval, borssal és elég sok mézzel karamellizálják, majd elsősorban tagine-hoz, kuszkuhoz tálalják.
Azt hiszem szép lassan végeztem az alapanyagokkal. A következő részekben /hetekben elkezdem bemutatni a helyeket, ahol jártunk, az ételeket, amiket ettünk és közzé teszek saját és autentikus recepteket is (lesz tagine, kuszkusz, narancsvirágvizes saláta, pitakenyér, hal stb. )
2010. április 22., csütörtök
Sült spárga bacon-be tekerve
Eddigi életem során pár évvel ezelőtt egyszer ettem spárgát, akkor elég is volt belőle. Úgy gondoltam soha többé nem próbálom ki. Fehér spárgát ettem, krémleves formájában, brr... nagyon nem jött be. Azóta rengeteg spárgás receptet láttam már, olvastam jótékony hatásairól, így egy ideje eldöntöttem, ha nem aranyárban mérik (télen bizony egy kis zacskó jóval ezer forint felett volt), akkor ismét ki fogom próbálni, de a zöld változatát.
Szombaton a piacon rá is leltem egy árusra, aki kb. fél kilót 650 forintért adott. Ez nem tudom milyen ár, de mindenképp kevesebb, mint amennyiért eddig láttam, úgyhogy kisebb tanakodás után úgy döntöttem kipróbálom. NEM krémlevesnek az biztos! Két étel született belőle, az egyik a klasszikus, rengeteg helyen bemutatott szalonnába göngyölt sült változat. Receptet nem kerestem hozzá, csak emlékszem, hogy sok helyen láttam, így saját elképzelés szerint készítettem. A saját elképzelés jelen esetben semmi extrát nem jelent, csupán annyit, hogy addig sütöttem, amég én gondoltam : ). Jó lett! Sőt nagyon jó lett!
Hozzávalók két fő részére köretnek vagy egy fő részére főételnek:
- 250 gr zöld sprága (350 huf)
- 4 szelet bacon szalonna (kb 150 huf)
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
2. A spárgát mossuk meg és készítsük elő. A zöld spárgát nem kell meghámozni, csak a szára legalját kell levágni, illetve ahol fehér ott meghámozni.
3. Készítsünk két kupacot és óvatosan tekerjük körbe a csokrokat 2-2 szelet bacon szalonnával. Tegyük be a sütőbe és süssük kb 35 percig. Nekem ezidő alatt szépen megpirult és épp roppanós maradt, tehát nem lett vajpuha. Nekem így nagyon ízlett, de aki szeretné, hogy vajpuha legyen, az főzze elő a sütés előtt kb. 5-10 percig. Érdemes úgy főzni, hogy egy magas falú lábasba állítva helyezzük a spárgát, felöntjük vízzel, de úgy, hogy a tetejét a víz nem lepi el, az csak a gőzben párolódik.
Köretnek mi sült marhához ettük, de véleményem szerint szárnyasokhoz is kiváló.
Bekerülési ktg: kb 400-500 huf
Elkészítési idő: 5 perc + 35 perc sütési idő
Címkék:
*Előétel,
*Főétel,
+Húsos étel,
-Könnyű gyors egészséges,
_Egyéb ország,
Bacon,
Spárga
2010. április 20., kedd
Gyors almás pite 5 perc munkával
Ez az almás pite egyik reggel készült, amikor Miki szülei voltak nálunk vendégségben. Ripsz-ropsz meg van vele az ember és nincs szükség másra, mint almára, levelestésztára, fehéjra, tojássárgára. 5 perc munka és amég megterítünk, asztalhoz tereljük a népet, elkészítjük a reggeli kávét, teát, kakaót meg is sül isteni illatot árasztva magából. Érdemes vele próbálkozni, ízlésünk és kedvünk szerint fűszerezni.
Ez egy olyan sütemény, amit gyerekekkel is el lehet készíteni, a nagyobbak akár önállóan is hozzá foghatnak. Férfiak is nyugaodtan belevághatnak, meglepetés reggelinek kiváló és tényleg pofon egyszerű : )
- 1 db 250gr-os kinyújtott leveles tészta (pl. Tante Fanny vagy Spar leveles tészta, kb. 350 huf)
- 2 db nagyobb alma
- 1 tojás sárgája
- cukor
- fahéj
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra, ha lehet légkeverésen. Gázsütőnél 3-as fokozatra állítsuk.
2. A leveles tésztát vegyük ki a zacskóból, óvatosan tekerjük le, és a rajta lévő sütőpapírral együtt helyezzük a tepsire.
3. Az almákat mossuk meg, vágjuk 4 gerezdbe, óvatosan vágjuk ki a magházat, majd vágjuk vékony szeletekre.
4. Helyezzük a leveles tésztára a képen látható módon, egymás után, két sorban. A tészta szélein hagyjunk kb. 2-3 cm-t üresen.
5. Ha a tészta tele van almával az üresen hagyott széleit egy picit hajtsuk be, kicsit magasabban legyen, mint az alma szintje.
6. A tojás sárgát válasszuk el a fehérjétől és kenjük be vele a torta szabadon hagyott részeit.
7. Egy tálban keverjünk el 2 evőkanál cukrot és 1 teáskanál őrölt fahéjat, majd egyenletesen szórjuk rá az almákra.
8. Tegyük be az előmelegített sütőbe és süssük kb. 15 percig.
Melegen tálaljuk.
Bekerülési ktg: kb. 500 huf
Elkészítési idő: 5 perc + 15 perc sütés
Címkék:
*Desszert,
*Reggeli,
_Magyar,
Alma,
Leveles tészta
Melegszendvicskrém tojásból, sonkából
Ez a szendvicskrém gyerekkorom óta készül Anyukáméknál. Egyszerűen imádom, nem tudok belőle eleget enni. Anya mindig egy hatalmas adagot készít, ami szinte egy-két nap alatt elfogy. Hamarosan jönnek a friss zöldségek, retek, paradicsom, paprika, uborka. Én általában úgy szoktam, hogy szépen megpakolgatom a már elkészült kenyereket ezekkel a finom zöldségekkel : )
Hozzávalók 4-6 személyre:
- 8 db főtt tojás (kb.400 huf)
- 20 dkg vaj vagy margarin (vaj: 500 huf)
- 2 ek mustár
- só, bors
- 20 dkg főtt sonka (kb.400 huf)
1. A főtt tojást a szobahőmérsékletű vajjal aprítóban/turmixban keverjük krémesre.
2. Tegyük hozzá a mustárt, sózzuk, borsozzuk.
3.A sonkát vágjuk kb. fél centis kockákra és keverjük a tojásos krémbe.
Felhasználása:
Kenjük meg a kenyeret a krémmel, szórjuk meg reszelt sajttal, tegyük 180 fokos sütőbe, amíg a sajt meg nem pirul kicsit. Bekerülési ktg: 1300 huf
Elkészítési idő: 20 perc
Címkék:
*Előétel,
*Reggeli,
+Kenyérre való,
-Könnyű gyors egészséges,
_Magyar,
Tojás
2010. április 19., hétfő
Tojásmentes almás sütemény
Ez a süti még februárban készült, miután rátaláltam a tojásmentes piskóta egyik zseniális receptjére itt.
Miért volt szükségem tojásmentes piskótára? Tami akkor volt egy éves, és még nem evett tojást. Olyan tortát akartam neki készíteni, amiből annyit ehet, amennyit csak bír és nekem sem kell izgulnom vajon kiütéses lesz-e. Kicsit előítélettel láttam neki a feladatnak, mert a piskóta az mégis csak tojásból van, dehát próba szerencse. A végeredmény pedig nagyon finom lett, olyannyira, hogy a torta után más változatokban is asztalra került a süti, hol reggelire, hol betoppanó vendégeknek, hol pedig csak úgy, mert épp ehhez volt kedvem. Az öröm, ami fogadta pedig hatalmas volt, a Kiscsaj két kézzel falta a finom falatokat : ) Persze az Apukája sem ellenkezett egyik alkalommal sem : )
Mivel nem túl bonyolult süti, ezért nagyobb gyerekekkel közös elfoglaltság is lehet az elkészítése. Például az alma rakosgatást biztos élveznék : )
Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához vagy egy kb 24x10cm-es téglalaphoz:
- 1 nagy alma (kb 50 huf)
- 250 ml 100%-os almalé (kb 100 huf)
- 80 gr cukor
- ½ citrom héja és leve
- 1 csomag vanilincukor vagy 1 vanilia rúd kikapart belseje
- 250 gr liszt (kb 50 huf)
- 1 csomag sütőpor
- 1/2 tk szódabikarbóna
- 6 ek étolaj
1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
2. A formát kibéleljük sűtőpapírral.
3. Az almát meghámozzuk, kimagozzuk, cikkelyekre majd vékony szeletekre vágjuk. Beterítjük vele a sütőformát.
4. Az almalét és a többi hozzávalót jól összekeverjük és a sütőformába öntjük, rá az almákra.
5. Az előmelegített sütőben kb.20-25 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
6. A sütit hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk a formából. Teljesen kihűlve szeleteljük, egyéb esetben szétesik.
Bekerülési ktg: kb 400 huf / 6 adag
Elkészítési idő: 15 perc + 20-25 perc sütési idő
Címkék:
*Desszert,
*Reggeli,
-Könnyű gyors egészséges,
Alma
2010. április 15., csütörtök
Ismét Marsbeli bolt!
A Marsbeli bolt jövő heti menüjében megvásárolható lesz a Segítsütire általam felajánlott tavaszi piskótatallér. Aki nem tudott licitálni, vagy már olyan magas volt a tét, hogy nem engedhette meg magának, most megkóstolhatja a sütit és közben támogathatja a koraszülött osztályokat. A Marsbéli Bolt ugyanis minden süti adag után támogatást fizet a számlára, ahova a licitösszegek is érkeztek, érkeznek. Hajrá! : )
A Segítsütis akcióban egyébként több, mint 1,2 millió forint gyűlt össze, melynek felhasználása már meg is kezdődött a kórházak igényei alapján.
Címkék:
-Egyéb,
-Segítsüti
Medvehagymas lepény fetasajttal
Tavasz van, itt a medvehagyma szezon. Érdemes kihasználni a természet adta lehetőségeket és a piacokon árult medvehagymából minél többet szerezzünk be és fogyasszunk el, ugyanis nagyon jó hatással van az egészségre. Elsősorban az emésztést javítja, de a koleszterinszint csökkentésben is fontos szerepe van. Vérnyomáscsökkentő és véralvadásgátló hatású. Külsőleg alkalmazva (bőrön) gombás betegségek kezelésére is alkalmas.
Ezenkívül finom : ) Bár én kezdetben nem szerettem, az erős fokhagyma íze miatt, de mára már megbarátkoztam vele. Egy-két hete a piacon vettem egy nagy csokorral és egyik részér, még akkor, erre a finom lepényre használtam fel. Nincs benne semmi extra, viszont nagyon gyors és finom. Alapvetően nem sokat gondolkodtam rajta, mi is legyen a tésztán, benéztem a hűtőbe és találtam egy felbontott fél adag feta sajtot, amit igen gyorsan el kellett pusztítani valahogy. Gondoltam jó lesz a kettő együtt. És igen, kiderült, a medvehagyma kíváló párosítás a feta sajttal.
Hozzávalók 2-3 személyre:
- 1 adag kinyújtott leveles tészta (Tannte Fanny vagy Spar, ez utóbbi sokkal olcsóbb, kb 300 huf)
- kb. 2 cm átmérőjű csokor medvehagyma (kb. 150 huf)
- 100 gr feta sajt (kb. 200 huf)
- 1 tojás sárgája
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
2. A leveles tésztát hajtsuk ki, tegyük rá a medvehagymát és morzsoljuk rá a feta sajtot.
3. A végeket hajtsuk kicsit fel és kenjük be tojássárgával (ezt a lépést el is hagyhatjuk egyébként).
4. A sütőben süssük kb 10-15 percig, amég szép barna nem lesz a tészta.
5. Melegen tálaljuk!
Bekerülési ktg: kb 600-700 huf/ 2-3 adag
Elkészítési idő: 5-10 perc előkészület + 15 perc sütés
A medvehagyma másik részéből pedig medvehagyma pesztót készítettem. Receptet Reninél lehet hozzá találni.
Címkék:
*Főétel,
+Húsmentes,
-Könnyű gyors egészséges,
Leveles tészta,
Medvehagyma,
Sajt
2010. április 14., szerda
Meghívó - Ételfotó kiállítás
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt április 24-én, délután 16h-kor a Cafe 5 kávézóban tartandó ételfotó kiállításunk megnyitójára (kiállítók: Niki, Reni, Erika és én). A részleteket a meghívón találjátok. A kiállítást Baracskay Angéla, a Mesterszakács verseny dobogósa és Bakcsy Árpád ételfotós nyitja meg.
Remélem minél többen el tudtok jönni és tudunk személyesen találkozni, lesznek finom sütik, amiket természetesen mi készítünk. Részemről különböző krémekkel összeragasztott piskótatallérral szándékozom készülni : ), krémekre lehet rendelést leadni, ki mit kóstolna meg szívesen : ))
Kérlek, ha számíthatunk a részvételedre, jelezz nekem emailen:
krisztina_vigh(kukac)freemail(pont)hu
Címkék:
-Egyéb
2010. április 13., kedd
Videó-recept - Habsapkás sült almás banán
Íme itt egy újabb gyorsan elkészíthető videó recept, egy könnyű desszert, mielőtt végleg átvennék a hamarosan érő tavaszi gyümölcsök a banán és alma helyét a konyhában.
Nagy felbontásban, HD minőségben ITT tekinthető meg a videó.
A következő videó receptre most egy picit várni kell, kb. két hét múlva jelentkezem és ha minden jól megy a szusi lesz a téma : )
Nagy felbontásban, HD minőségben ITT tekinthető meg a videó.
A következő videó receptre most egy picit várni kell, kb. két hét múlva jelentkezem és ha minden jól megy a szusi lesz a téma : )
2010. április 12., hétfő
Magyar konyha fejlődése
Pár hete vagy talán már hónapja, volt egy felmérés a honlapomon, arról, hogy miről olvasnátok szívesen. Benne szerepelt a magyar konyha és a régi, de újra átgondolt magyar receptek. Receptek terén igyekszem... igérem a jövőben jobban beleásom magam, mert nagyon vonz a téma, de bizony némelyik étel elég hosszadalmas elkészítésű, így csak ritkán van rá lehetőségem. Mindenesetre van pár fogás már a tarsolyomban, de ezekről majd később : )
Talán mindenki tudja, a magyar konyha világhírűnek mondható. Specialitásai között szerepel többek között a lecsó, a töltött káposzta, a paprikás csirke, a gulyás és a hagymás rostélyos, de vajon mindig a paprika-hagyma-zsiradék hármasára épült? A régi polgári konyha egyenlő azzal, amit ma általánosságban ismerünk? A Gasztrotippen, egy rövid időutazás segítségével most megtudhatjuk, hogy alakult a magyar gasztronómia az elmúlt 3-4 évszázadban.
A leírás nem teljeskörű, szakmailag bizonyára nagyon sok információval ki lehetne bővíteni. Beleástam magam, minél többet olvastam róla, annál jobban elbizonytalanodtam benne, hogy fogom ezt jól összefoglalni. Rájöttem, a magyar konyha sokszínű, sokkal színesebb, mint azt hisszük. Remélem a rövid kis öszefoglalóm nyújt némi ízelítőt.
Címkék:
_Magyar,
Gasztrotipp
Mandolás tömeg Kugler Géza nyomán (Macaronen)
Korábban már volt a blogomon szó Kugler Géza: Nagy házi cukrászat című könyvéről. Rengeteg jobbnál jobb édesség van benne. A könyv maga, valamikor az 1800-as évek végén jelent meg először és a receptek többsége ma is megállja a helyét. Igaz, a leírás elég sok szabadkezet ad, tehát minimális alapismeret és kreativitás szükséges az elkészítéshez.
Miközben lapozgattam a könyvet egyik nap, ráakadtam egy Mandolás tömeg (Macaronen) elnevezésű receptre. Mivel macaron láz terjed minden blogon, felkeltette az érdeklődésem ez a süti, hisz még a zárójeles neve is mutat némi hasonlóságot. Természetesen a recept minden bonyolultságot mellőz, ami a macaron készítésben benne van, így gondoltam ez nekem való lesz. Csalódni nem fogok, az biztos, hisz nem macaront akarok készíteni, hanem mandulás kekszeket : ). Mivel a leírás itt is elég szűkszavúan mérte az utasításokat, kicsit utána olvastam a macaronok sütésének (hőfok, idő) és a tojásfehérjéből is habot vertem. Sütés tekintetében több helyen teljesen különböző infókat találtam, így egy köztes megoldást választottam. A könyv is azt írta, hogy közepes hőfokon kell sütni, ne legyen se túl meleg, se túl langyos. Így lett 140-150 fokos a sütő és kb 10 percig sütöttem, de volt, hogy pár perccel tovább, amikor nagyobb formákat sikerült kreálnom. Azt hiszem Piszke is sütötte így a macaronjait.
Az első adagot rózsaszínre színeztem céklaporral és citromkrémmel töltöttem meg. Nagyon jól sikerült. Nem olyan kinézetre, mint a macaron, nincs tappancsa, de nekem vetekszik vele az íze. Legalább olyan finom. Kívül roppan, belül ragacsos.
második (zöld) adagnál viszont hatalmas meglepetés ért. Tamit le kellett fektetnem, így sütés előtt állt a massza egy cseppet (kb 10 percet) a sütőpapírra halmozva. ÉS macaron formáim lettek. Vicces, nem hittem a szememnek : ))
A harmadik sárga adagot, viszont csúnyán elrontottam, húsvéti rohanás hevében sütöttem. Vagyis csak szerintem rontottam el, mert másoknak ízlett és elég gyorsan el is fogyott, csak kis laposak lettek és egyáltalán nem volt ragacsos a belsejük.
Nos, ezek után döntse el az ember, hogy milyennek kell lennie valójában? : )
Felmerült kérdések:
- A legelső macaron honnan ered valójában?
- Mi magyarok is tudtuk az alapokat valaha, és a mostani változat egy tovább fejlesztés, csak nem tudtuk, hogy van ilyesmi magyar recept is?
Tény, a régi magyar konyhára igen erősen hatott a francia konyhaművészet, valószínűleg onnan vettük át az 1800-as években, hisz már a név is erre utal. Az elkészítését én is a ma divatos macaron alapján módosítottam, tehát régen nem így készítették, de egy jó alapot már akkor megalkottak.
Divatos süti? Igen, divatos. Mert kis helyes, a színe szép, főleg ha ételfestéket használ az ember (én elvből nem). A neve pedig hangzatos. Az elkészítését misztikum fedi.
Én csak egy dolgot nem értek ezzel kapcsolatban. Miért van minden macera, ha az íze tappancs nélkül is olyan, mint tappanccsal? És még szebbnek sem mondanám tappanccsal....
Legalábbis az én mandolás tömegeim : ) nagyon olyan állagúak voltak. Persze ez lehet véletlen, hisz 3 adag készült és mindhárom különböző lett, de valahol mind nagyon finom lett, tehát részemről megdőlt, hogy csak a tappancsos, igazi, eredeti macaron lehet színes, kicsi, divatos és szép és nem mellesleg finom is : )
Hozzávalók 4 tepsire:
- 3 tojás fehérje
- 105 gr mandulaliszt vagy lisztszerűvé tört mandula
- 180 gr cukor (eredetileg 210 gr-ot ír a könyv, de én ezt borzasztó soknak tartottam!)
- citromhéj
1. Melegítsük elő a sütőt 150 fokra. Béleljük ki a tepsiket sütőpapírral.
2. Verjük kemény habbá a tojásfehérjét a cukorral.
3. Keverjük hozzá a reszelt citromhéjat és a mandulát.
4. Tegyünk kis halmokat (fél tk/db) a sütöpapírra és a sütőben tepsinként 10-12 percig süssük.
5. Hagyjuk kihűlni, majd vegyük le a sütőpapírról.
Ez volt az alaprecept. Én annyiban módosítottam, hogy az egyes adagokat beszíneztem 2 tk céklaporral, matcha zöld teaporral és kurkumával.
Krémnek citromkrémet és csokikrémet használtam.
Citromkrém (lemon curd) receptet Piszkétől néztem, igaz némileg módosított tartalommal:
- 3 tojás sárgája
- 200 gr vaj
- 1 citrom leve
- 50 gr porcukor
2. Levesszük a gőzről és belekeverjük a vajat.
3. Kicsit hagyjuk hülni és megkenjük vele a sütiket.
Csokoládé krém (csoki ganache):
- 100 gr étcsokoládé
- 1 dl tejszín
2010. április 10., szombat
Bazsalikomos narancslé
A bazsalikom felhasználási köre igen széles skálán mozog, mégis leginkább sós ételekben találkozunk vele. Én hiszem, hogy édességekben, frissítő italokban is megállja a helyét. A mai recept és néhány szó a bazsalikomról a Gasztrotippen olvasható.
Címkék:
*Ital,
Bazsalikom,
Gasztrotipp,
Narancs
2010. április 8., csütörtök
Marokkói élmények 3. - Felkészülés, vigyázz, kész, rajt!!!
A marokkói körutazásunk jelenlegi bejegyzésében kitérnék néhány fontos részletre az előkészületekről, hátha segítséget nyújt hasonló vállalkozó kedvű utazóknak :)
Ez az, ami nélkül belevágni nem érdemes. Sokan azt gondolják itt csak a tengerpart ér valamit, pedig épphogy nem. Rengeteg természeti látnivaló van, gyönyörű a környezet, a hangulata magával ragadó. Sziklák, pusztaság, pálmaligetek, hatalmas hegyek és völgyek, gyönyörű homokdűnék, túristáktól szinte mentes városkák jellemzik azt a részt amerre jártunk (kivétel Marrakech). A megfelelő téjékozottság azért is fontos, hogy nagyjából tudjuk mire számítsunk. Aki még nem járt arab országban nehezen tudja elképzelni, így neki biztos elsőként sokkhatásban lesz része. Én így jártam. Ez vagy tetszik, vagy nem, de szerintem fel lehet rá készülni. Ne számítsunk tisztaságra, puccos éttermekre, jól szervezett programokra. Itt minden kiszámíthatatlan. Ők így élnek. Insallah.... ha allahh is úgy akarja... ez az elvük, a napjuk minden percét és minden cselekedetüket ez jellemzi. Van akinek ez csodálatos, van akit visszataszít. Én imádtam!!! Tehát fontos, tudd mire számíthatsz és csak akkor vágj bele, ha elképzelted és tetszik.
2. Hogy közlekedjünk?
Mi repülőjegy téren nem jártunk túl jól, elég drágán vettük, manapság azonban már vannak fapados járatok, ahol igen kedvezően lehet jegyet venni. A Ryanair indít járatokat Milánóból Marrakesh-be. Itt akár 60-80 euroért ki lehet fogni jegyeket/fő oda-vissza illetékkel. Milánóba szintén kedvezően el lehet jutni a wizzair járatával, akár már potom 8.000 forintért, ha szerencsénk van. Amit bele kell kalkulálni, hogy nem biztos, hogy jól össze lehet hozni a két repjegyet, így lehetséges, hogy Milánóban kell éjszakázni. De ki bánja? : )
Ha meg van a repülőjegy, már csak azt kell eldönteni, hogy Marokkón belül milyen közlekedési eszközt válasszunk. Aki bevállalós az használhatja a tömegközlekedést, vagy a taxikat. Ezek elég kedvező árúak, de számolni kell vele, hogy tömeg van, és a taxiban más is ülhet. Ráadásul, ha pakokkal utazunk egyik városból a másikba, akkor nem biztos, hogy ez a legkényelmesebb mód. Mi autót béreltünk, ami legalább olyannyira bevállalós, mint a tömegközlekedés : ). Hihetetlen milyen a vezetési morál. Keresztbe kasul megy mindenki, dudálnak ezerrel, gyalogos, lovakocsis, biciklis, motoros mind amerre lát. Lámpa van, de minek? Egyébként pont ez a jó benne!!! Imádni lehet. Ők így élnek! A hangulathoz hozzátartozik. Pont ezért fontos, hogy csakis nagyon jó vezetőknek ajánlott, de ők bártan belevághatnak, nem lesz gond, csak figyelni kell. Egyébként ez csak a nagyvárosokra jellemző, nekünk csak Marrakech volt ilyen. A kisebb településeken viszonylag könnyen átmegy az ember, a lakatlan területeken pedig szinte nincs autó, úgyhogy nem kell félni.
3. Mikor menjünk?
Nyáron semmiképp se. Mi szeptember 4-től voltunk és Marakechben 44 fok volt. A többi helyen már kellemesebb volt a klíma, de nyáron szerintem nem fehér embernek való. Válasszuk a tavaszt vagy az őszt. Télen csapadékosabb az ország. Tavasszal állítólag szép tiszta idő van, zöldebb minden. Ősszel, amikor mi voltunk elég párás volt a levegő. Kristálytiszta idővel nem találkoztunk.
4. Milyen a higiénia?
Erre érdemes felkészülni. Mi úgy mentünk, hogy a szállás tuti nem olyan lesz, mint a képeken. Ezzel szemben mi a szállásainkkal meg voltunk elégedve, bárhol, ahol laktunk minden nagyon tiszta és higiénikus volt. Természetesen ez is különböző, lehet más ezt abszolút koszsonak tartja... a lényeg, mi ilyen szempontból nagyon jól jártunk.
A szállásokat a http://marokko-szallas.lap.hu/ oldalon találtuk. Érdemes úgynevezett riad-ban vagy kasbah-ban megszállni. Mindkettő tradícionálisan van berendezve, a hangulatuk utánozhatatlan.
Az éttermek hangulatosak, tisztának mondhatóak. Az utcai kifőzdék már kevésbé, ellenben itt van a legfinomabb lepény. Valamit valamiért. Szerintem kár kihagyni!!
5. Szükséges-e védőoltás?
Érdemes az oltásoknak utánajárni. Mi beoltattuk magunkat hastífusz és Hepatitis A-B ellen, illetve tetanusz oltást is kaptunk. A hepatitis A bárhol előfordulhat, akár Magyarországon is ehetünk fertőzött gyümölcsöt. A hastífusz ellen csak biztonságból oltattuk magunkat. Mi úgy mentünk ki, hogy mindenhol szeretnénk enni és nem akarunk aggódni, ezért inkább felkészültünk. Egyébként nekem semmi bajom nem volt, pedig ettem salátát is, majdnem a legdurvább helyeken is ettünk. Mikinek picit rendetlenkedett a gyomra a végén, de nem volt vészes és nem volt neki kellemetlen. Érdemes az ételekkel vigyázni, vizet még fogmosásra sem használni. Illetve mi még arra figyeltünk, hogy mindent csakis jól átsütve ettünk és nem ittunk narancslevet utcai árusnál. Jégkockát sehol nem kértünk. Mi vittünk pálinkát, de nem éltünk a fertőtlenítő hatásával. Nem volt rá szükség.
6. Hol találhatok információkat az országról?
Nekem a Lonely Planet útikönyvek tetszenek a legjobban. Sajnos Marokkóról nincs magyarul, ezért mi egy angol változatot szereztünk be. A szállásokat mindig leellenőriztük a Tripadvisor oldalon.
Érdemes továbbá böngészni a http://www.marokko.lap.hu/ oldalon, és olvasgatni az Index Fórum Marokkó rovatát.
A folytatásban a gasztronómiai jellemzőkről, elsősorban az alapanyagokról fogok írni. Várjátok már ? : )
2010. április 7., szerda
Sült csirke narancsmártásban - Czifray ihlette (157.cikkely)
Karácsonyra megkaptam Czifray István szakácskönyvét. Rengeteg jobbnál-jobb recept van benne, olyanok, amelyek ma is megállják a helyüket. Terveim szerint a jövőben rendszeresen főzök belőle, melyeket mind közzé teszem itt. Tervezem még, hogy egyéb régi magyar szakácskönyvekből is készítek ételeket, amennyiben az időm engedi. (Tapasztalatom szerint ezeknek az ételeknek az elkészítése sokszor több, mint egy 20-30 perces gyors ebéd vagy vacsora. )
Ezt a receptet a könyv 147. cikkelye ihlette, én kicsit átalakítottam a saját ízlésem, értelmezésem szerint.
Hozzávalók 2 személy részére:
- 2 db teljes csirkecomb (alsó-felső, kb 50 dkg, 400 HUF)
- só, bors
- 1,5 ek liszt
- 5 dkg vaj
- 1 narancs leve és reszelt héja
- ½ citrom reszelt héja
- 1 csipet őrölt szegfűszeg
Elkészítése:
1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.2. A csirkecombokat tisztítsuk meg, sózzuk és borsozzuk, majd az előmelegített sütőben süssük meg (50 percig alufóliával lefedve süssük, hogy megpuhuljon, majd 20 percig lefedetlenül pirítsuk meg).
3. A lisztet a vajjal pirítsuk egészen barnára. Vigyázzunk azonban, nehogy megégjen. Vegyük le a tűzről, reszeljük bele a narancs és a citrom héját, facsarjuk ki a narancs levét, szürjük le és ezt is adjuk a megpirított liszthez. Keverjük csomómentesre, majd ismét főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Sózzuk és keverjük el benne a csipet szegfűszeget.
4. A megsült csirkecombot a narancsmártással együtt tálaljuk. Köretnek burgonyakrokett vagy krumplipüré ideális hozzá.
Elkészítési idő: 30 perc + sütési idő
Címkék:
*Főétel,
+Húsos étel,
-Czifray ihlette,
_Magyar,
Csirkehús,
Narancs
2010. április 6., kedd
VKF XXXIII. - Kuszkusszal töltött gomba
Amint Limara kihírdette a XXXIII. VKF forduló témáját rögtön tudtam, hogy kuszkuszból készült recepttel biztosan indulok rajta. Persze vitatni lehet, hogy vajon ez megfelelő-e a gabona témakörnek, de azt gondoltam igen, hisz a kuszkusz nem más, mint sodrással elkészített kemény búzadara, amely nedvesség, gőz hatására pergőssé válik, nem lesz pépes. Az utóbbi időben ugyan egyre több kuszkuszos ételt látok, de nem olyan rég vált divatos alapanyaggá. Sőt szerintem még így is sokan nem ismerik, nem használják, pedig végtelen egyszerű és finom, rizs helyett is kiváló köret.
Eredetileg az arab országok elengedhetetlen étele, több féle formában alkalmazzák. Legismertebb formája az újságokban a saláta, pedig az arab konyha kevésbé alkalmazza így. Az igazi autentikus recept, a marokkói kuszkusz, melyben a kuszkuszt vízgőz fölött megpárolják és valamilyen ragus zöldséges vagy húsos étellel tálalják.
Ez a gombás fogás sem eredeti arab recept, inkább a hűtőben található alapanyagok keveredése.
Hozzávalók (2 fő részére főételnek vagy 4 fő részére előételnek):
- 4 nagy fej gomba (kb 3/4-1 kg, 400 huf)
- 3/4 bögre kuszkusz (kb 150 gr, 60 huf)
- 3/4 bögre víz
- só
- 2 tk szárított oreganó
- 1/2 póréhagyma
- 15 dkg sajt (trappista vagy mozzarella) (kb 350huf)
1. A vizet forraljuk fel egy kis sóval és az oreganóval. Öntsük a kuszkuszra, fedjük le és hagyjuk duzzadni 10 percig.
2. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
3. A gombát tisztítsuk meg, vegyük ki a torzsát. Ezt nem fogjuk felhasználni, érdemes felszeletelni és lefagyasztani, később fel tudjuk még használni.
4. A hagymát szeleteljük fel, kevés olajon pároljuk meg.
5. Keverjük a hagymát a megpuhult kuszkuszhoz, sózzuk, borsozzuk, majd töltsük meg vele a gombafejeket.
6. Szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal és tegyük be a sütőbe kb. 20 percre (amég a teteje szép aranybarna nem lesz).
Bekerülési ktg: kb 900 huf/ 2 adag
Elkészítési idő: 15 perc előkészület + 20 perc sütési idő
Címkék:
*Előétel,
*Főétel,
+Húsmentes,
-Könnyű gyors egészséges,
_Egyéb ország,
Gomba,
Hagyma,
Kuszkusz,
VKF
Segítsüti licit vége - 739.300 HUF
Pénteken éjfélkor csodálatos (739.300 HUF) eredménnyel lezárult a Segítsüti licitálás! Köszönöm mindenkinek, aki licitált, a befolyt összeg valóban csodálatos cél támogatására kerül felhasználásra. Ez azonban a támogatásnak egy része, hisz vannak Segítfüzetek, amelyek a sütik receptjeit tartalmazzák, ezeket 500 forintos áron meg lehet vásárolni, illetve a Marsbeli bolt megsüti a sütik egy részét, melyek után adagonként 100 forint szintén a kórházak támogatására megy majd. Lesznek bizonyos süteményeknél vigaszágasok is, győztes után következő licitálók, akik, ha továbbra is áll a támogatásuk és befizetik azt, szintén megkaphatják a sütiket.
A licitnyertesek itt olvashatják el a tennivalókat.
Az én általam felajánlot süti licitnyertese Mik, kérem vegye fel velem a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket : ). Köszönöm neki a felajánlott 19.500 forintot.
Amennyiben Ő is beleegyezik, és van rá igény én is vállalom, hogy vigaszágon megsütöm az alatta végzőknek a süteményt. Kérem ha van, az erre vonatkozó igényt emailben (krisztina_vigh@freemail.hu) jelezzétek.
Még egyszer köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben az akcióban!
A licitnyertesek itt olvashatják el a tennivalókat.
Az én általam felajánlot süti licitnyertese Mik, kérem vegye fel velem a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a részleteket : ). Köszönöm neki a felajánlott 19.500 forintot.
Amennyiben Ő is beleegyezik, és van rá igény én is vállalom, hogy vigaszágon megsütöm az alatta végzőknek a süteményt. Kérem ha van, az erre vonatkozó igényt emailben (krisztina_vigh@freemail.hu) jelezzétek.
Még egyszer köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben az akcióban!
Címkék:
-Segítsüti
2010. április 3., szombat
Olivás, paradicsomos, görögös nyúl cserépedényben
Mostanában többször terítékre került a nyúl (itt és itt). A piacunkon lehet konyhakész nyuszit kapni, nagyon friss, finom. Múlt hétvégére előjegyeztettem az árusnál és szombaton el is készült a finom lakoma. Két darabot vettem. Egy részét, a csontosabb darabokat levesnek főztem meg, a combot és a hátát (gerincét?) pedig cserépedényben, vagyis római tálban sütöttem puhára.
- 4 db nyúlcomb
- 20-25 szem olajbogyó
- 4 paradicsom
- oregánó
- bazsalikom
- só
- bors
Elkészítése:
1. A cserépedényt ha szüksége vízbe állítjuk és hagyjuk had szívja meg magát. Ezáltal könyebben párolódik majd benne a hús, mert a nedvességet kiadja magából meleg hatására. Sajnos ez csak azokra a télakra érvényes, amelyek nem zománcosak. Mindenképp fontos, ne melegítsük elő a sütőt, ha ilyen edényt hazsnálunk. 2. A paradicsomok felét (2 db-ot) felkarikázunk és a tál aljában helyezzük. Meglocsoljuk oliav olajjal.
3. Rátesszük a húst, amit bőségesen beszórunk oregánóval, bazsalikommal, sózzuk, borsozzuk.
4. Hozzáadjuk az olajbogyót, rátesszük az edény tetejét és a sütőben 190 fokon kb 1 órát sütjük.
5. Levesszük az edény tetejét, hozzáadjuk a két egész paradicsomot és további 30 percig pirítjuk a nyulat.
Ha elkészült steak burgonyával, salátával (mondjuk görög salátával) tálaljuk.
Elkészítési idő: kb 20 perc az előkészület + 90 perc a sütés
Címkék:
*Főétel,
+Húsos étel,
_Görög,
Nyúl,
Olajbogyó,
Paradicsom
2010. április 2., péntek
Piskótatallér tavasz ihlette krémvariációkkal
A Segítsütire készültek ezek a piskótatallérok, igen sokféle ízben és színben próbálkoztam. Licitálni még a mai napon lehet rá ezen az oldalon!
Most pedig következzék a Segitsütis posztban beígért recept.
Az alap piskótatallér recept Nigella: Hogyan váljunk házi istenővé című könyvéből származik, igaz én kevesebb cukrot használtam. A krémek viszont, mind saját ötletek, kivéve a citrom-bazsalikom páros. Erről ugyanis a Gerbeud házban hallottam, ott kóstoltam ilyen ízpárosítást.
Hozzávalók 2 tepsihez, kb 12 pár piskótatallérhoz:
- 2 nagy tojás
- 50 gr finomliszt
- 25 gr kukoricaliszt
- 1/2 tk sütőpor
- 50 gr cukor
1. A sütőt melegtsük elő 180 fokra. 2 tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
2. A tojásokat a cukorral verjük nagyon habosra.
3. Adjuk hozzá a sütőporral elkevert átszitált lisztet és jól keverjük el.
4. A sütőpapírra a tésztából teáskanállal tegyünk kis halmokat. A halmok között elegendő hely maradjon (min.2-3 cm), hogy ne érjenek össze a sütés során.
5. A tallérokat süssük kb 5 percig. Vegyük le a sütőpapírról és rácson hagyjuk kihülni.
6. Tetszőleges krémmel kenjünk meg és illesszünk egymásra két tallért.
ezeket a természetes színezékeket a gasztrobloggerek körül többen is használják sütik színezésére. Én a céklaporral és a matcha teával elsőként Piszkénél és Reninél találkoztam .
- piros- céklaport használtam - 1,5 tk mennyiséget tettem a liszthez
- zöld- matcha teaport ahsználtam - 1,5 tk mennyiséget tettem a liszthez
- barna - kakaót használtam - 10 gr kakaót tettem a liszthez, ezzel a mennyiséggel a kukoricaliszt mennyiségét csökkentettem
- sárga - kurkumát használtam - 1 tk mennyiséget tettem a liszthez
Minden krém vaj alappal készül. Általában 10-12 dkg vajat használok fel egy tepsi süti megtöltésére. A vajat hagyom szobahőmérsékletűre melegedni, majd robotgéppel belekeverem a porcukrot (fontos! a kristály cukor nem olvad el), általában 2-3 tk mennyiséget. Ehez az alap krémhez megy a többi ízesítő, szinező alkotóelem.
a vajhoz kb 10-12 db összeaprított bazsalikomlevelet és 2-3 ek citromlét teszek.
Ennek amkrémnek a nagyon finom aromáját a rózsavíz adja. Ezzel azonban érdemes vigyázni. Épp ezért folyamatosan kóstolgatni kell a krémet. Én 4 ek kókuszreszeléket és 15 tk rózsavizet kevertem a vajhoz. Rózsavizet a Vásárcsarnokban található Ázsiai boltban, a Wesselényi utca-Akácfa utca sarkán lévő Indiai boltban lehet biztosan kapni. A rózsavíz egyébként tipikus arab gasztronómiai alapanyag. A rózsaolaj kinyerése során visszamardt melléktermék.
2 tk levendulavirágot összetörtem és belekevertem a vajba 2 rúd vanilia kikapart besejével együtt. Szintén érdemes kóstolgatni, mert a levendula íze intenzív. Itt is a megfelelő arányokon van a hangsúly. Levendulavirágot szintén az Vásárcsarnokbeli Ázsiai boltban és a Culinarisban lehet kapni. Valószínű máshol is, de én ezt a két helyet biztosan tudom.
ugyanaz az arány, mint a citrom-bazsalikos krémnél .
40 gr kakaóport hozzáadok a vajhoz, majd belekeverek 0,5 dl kávét.
40 gr kakóport és 4 ek kókuszreszeléket belekeverek a vajba.
3-4 zacskó robbanócukorkát belekeverk a vajas krémbe. Ízesíthetjük kicsit több porcukorral, vaniliával, mert a robbanócukornak nincs intenzív íze. Robbanócukorkát én a Sugar! nevezetű cukrászdában szereztem, a 4. kerületben (Horváth cukrászda). Itt egyébként rengeteg egyéb kellék is található, mint pl kismillió féle zselés cukor, gumi cukor, mályva cukor.... gyerkőccel bemenni igazi kihívás, csakis tele pénztárcával ajánlott : ) A sütik nekem kevésbé finomak, a kinézet sokszor csalóka, de érdemes próbálkozni.
Címkék:
*Desszert,
-Segítsüti
2010. április 1., csütörtök
Videó-recept - Paradicsomos sült kenyér
Ez egy másik próba volt. Igaz az első videó után félve teszem közzé, mivel ez esti felvételeket tartalmaz, vacsorára készült az étel : ), így nem olyan szép világos, mint az első. De sebaj, ha már meg van az anyag megmutatom.
Jó szórakozást!
Újabb részekkel hamarosan jelentkezem!
Nagy felbontásban, HD minőségben itt látható.
Jó szórakozást!
Újabb részekkel hamarosan jelentkezem!
Nagy felbontásban, HD minőségben itt látható.
Címkék:
-Videó,
Kenyér,
Paradicsom
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)










































