Többen kértétek én pedig bőszen ígértem az élménybeszámolót a Czifray versenyről. Most viszont bajban vagyok, mert szinte egy szóval jellemezhető: fantasztikus volt. Na jó, ez két szó volt:) Ezt lehet bővíteni, kifejteni, túlbeszélni, a lényeg mégis ez marad.
Hatalmas élmény, hatalmas megtiszteltetés és hatalmas öröm! Ezek az érzések keringtek bennem, amikor vasárnap hazajöttünk. És persze fáradtság. Nagyon ki voltam, szerintem kilenckor már aludtam is, alighogy letettük Tamit aludni. Férjurat meg dolgoztattam, mert bizony a beszámoló várhat, de a
videó nem!:-) Az kell, mégpedig most!:-)
A kimerültségem nem a versenynek tudható be, azért annyira nem volt fárasztó a dolog, inkább az előző napok pörgése (rengeteg teendő és program volt) és a verseny együttes hatása érvényesült. Ez még ma is tart, ezzel a pocsék időjárással megspékelve. De már látni az alagút és a felhők végét, elvileg pár nap és itt a nyár. Úgy legyen! :)
Visszatérve a versenyre: azt hiszem pontokba szedve egyszerűbb és érthetőbb is leszek, ezért felsorolnám milyen nyomokat hagyott bennem ez a vasárnapi nap, persze pozitív értelemben.
A zsűri – egyszerűen fantasztikus érzés, amikor az ember olyan neveknek főz, mint
Segal Viktor,
Molnár B. Tamás,
Cseh János vagy
Mautner Zsófi (Chili és Vanília). Ezen belül az egy dolog, hogy főz, már ez magában egy élmény, de meg is kóstolják és (nem köpik ki :), ízlik is nekik…ez az igazi öröm. Tény, ők ugyanolyan emberek, mint mi, mint bárki más, de ezen a területen a véleményük messzemenően többet jelent. Nekem biztosan. Nagyon sok kedves, dicsérő és elismerő mondatot, illetve tanácsokat is kaptam tőlük, aminek nagyon örültem és nagyon köszönöm nekik.
A főzőtársak – a versenyen több nagyon kedves emberrel ismerkedtem meg. Számomra nem volt mindenki ismeretlen, két kedvenc bloggerina (
Angéla és
Flatcat Gabi) is fakanalat ragadott, így szorgosan egymás mellé helyeztük magunkat a tankonyhában. Mindkettőjük főztje isteni, remek volt, még a zsűri előtt kóstolhattam belőle. Angéla remegő kezekkel pakolgatta a csinosra és bizony nagyon szabályosra vágott mangó darabkákat én meg csak áradoztam mennyire finom, amit készített, kézremegésnek helye itt nincs, nem kérdés. Gabi vadsóskás tokánya a sok édes íz után szintén felüdülésnek hatott, egy baj volt csak, nagyon keveset tudtam belőle falatozni. A csapatban volt olyan résztvevő is, aki eddig a Czifray verseny minden fordulóján pályázott és több alkalommal főzött is, nagyon jó eredménnyel, de megjelent itt egy másik Mesterszakács résztvevő, Tibor is, akinek a tejberizs capuccinójáról még ejtek pár szót. Találkoztam világot bejárt könyvíróval (reméljük minél előbb olvashatjuk elmélkedését a magyar házi konyháról és blogját), Megasztárral és csapatával (
Spooon team néven), mert ők bizony hárman főztek és még Miki egyik volt kollégájával is (kicsi a világ), aki mint kiderült úgy szeleteli a hagymát, mint egy profi. Van mit tanulni…:)
A konyha – A Gundel Károly szakiskola tankonyháján volt szerencsénk garázdálkodni, kisebb, nagyobb sikerrel. A konyha maga nagyon szuper volt, óriás helységek, hatalmas terek és hosszú pakolófelületek. A főzőlapok viszont okoztak egy kis kihívást számomra. Kerámia lap volt, ami alapjáraton nem a kedvencem, én gáz és indukciós párti vagyok. Igazi normál kerámialappal volt dolgunk, ami legmagasabb fokozaton is csak 10 perc után forralta fel a vizet. Már amelyik kör felforralta…Ebből is látszik, hogy nem magával a kerámialappal van a baj, valószínű némelyik hibás volt. Szerencsére hamar sikerült megbarátkozni így is vele, időm is volt bőven, így nem okozott különösebb fennforgást a dolog. A legnagyobb élmény számomra a sütő volt. Én ugyan nem használtam, de így is rögtön magával ragadott. Az étel annyira szépen látható benne. A konyha fel volt mindenféle jóval szerelve, de én megfogadtam Mautner Zsófi tanácsát, aki azt javasolta, ha ő menne főzni, biztos vinne mindent. Én is így tettem, nem is bántam meg. Az eszközök szuperek voltak, még szép tálalótányérok is voltak, de így nem kellett keresgetnem és minden úgy sikerült, ahogy elterveztem.
Az ételek – a zsűri értékelése alapján minden étel megállná a helyét étteremben. Véleményük szerint ez volt a legerősebb mezőny az eddigi fordulók közül és akadt talán olyan étel is, amely a hivatásosok között is szerepelhetett volna. Ez nem verseny volt, tehát nem hoztak rangsort. Én itt a személyes kedvenceimet fogom bemutatni.
Angéla
Távol keleti rizs desszertjét többen kiemelték (recept
itt, bár ezt kicsit átalakította végül a főzésre). Nem hiába, tényleg nagyon finom volt. Nekem a rizsek közül ez ízlett a legjobban, mégpedig azért, mert állagban azt a könnyedséget éreztem benne, mint pl. a váci Desszertszalon desszertjeiben. Az ízek összeértek, minden hozzávaló megfelelő intenzitással kiérződött benne, nem volt benne felesleges csicsa, túl sok íz hatás. Pont annyi, mint amennyi kell.
Nálam a másik befutó Tibor
tejberizs capuccino-ja volt. Már maga az elnevezés is elgondolkodtatott. Alig vártam, hogy megkóstolhassam. A lényeg az volt, hogy tejberizsre kávékrém és tejhab került némi karamellbe mártott mogyoróval megspékelve. Ráadásul igazi retro stílusban tálalva, ami már önmagában is hatalmas ötlet. Ebben a desszertben az tetszett, ahogy a lágy, a folyékony és a kemény alkotó elemelek keveredtek egymással és tökéletesen összhangban voltak. El is kértem a receptet, ezt muszáj itthon gyakorolnom, nagy kávéfüggő és imádó vagyok.
A többi rizs ezek után, beleértve az enyémet is, számomra egy szinten volt, nem tudnék dönteni kié kerülne előre a sorban, mindegyik nagyon finom volt és mindet bármikor megkóstolnám, ha étteremben kellene rendelnem.
A tokányok közül szintén kettőt emelnék ki. A többi is nagyon finom volt egytől egyig, mindet végigenném egy étteremben, de nekem ez a kettő valami miatt kedvenccé vált.
Az egyik a fentebb említett
vadsóskával savanyított juh volt, tökéletes puliszkával. Ódákat lehetne zengeni róla…, a másik pedig
Norbi török étele pitával. Ez utóbbi szerintem azért is nyerte el a tetszésem, mert imádom ezt az ízvilágot. Nálam minden, ami arab, török, közel keleti az nyerő lehet, kivétel az édességek. Sajnos azokat nem bírom megenni, egyik arab édességet sem. A baklavától pedig egyszerűen rosszul vagyok. Nekem ez már túl sok…. túl mézes, túl gejl. Viszont sós étel jöhet minden mennyiségben, ha pedig római köményt is tartalmaz pláne. Ez az étel ugyan nem tartalmazott, nem ártott volna neki, de nekem így is finom volt.
Az én desszertem - aki olvassa a blogom rendszeresen az már ismeri, talán látta a
videót is, az elkészítéséről. Mégis annyit megemlítenék, miért is ez lett nálam a pályázati anyag. Mivel újmagyar polgári konyháról van szó, számomra ebben benne volt az újragondolás és a hagyomány együttese. Az alapanyagok használatában a szezonalitás is fontos kérdés volt számomra. Általában az éttermekben szezonális alapanyagokból készítik az ételek nagy részét, ha tehetem és nincs tél, amikor igen kevés ilyen alapanyag van, akkor én is ezt preferálom. Az eper pedig amúgy is nagy kedvenc :) Elkészítését tekintve végtelen egyszerű, ha a tejberizs megpuhult és szobahőmérsékletűre hűlt, a gombócozás már 10 perc alatt elkészül.
Összefoglalva ez a verseny - ami igazából egy közös főzés volt, nem is verseny - hatalmas élmény, nagy tapasztalatszerzés és megtiszteltetés volt, egy igazi maradandó emlék. Örülök, hogy részese lehettem és köszönöm ezt mindenkinek, aki a pályázatomnál támogatott és a zsűrinek, aki beválasztott.
