2011. március 29., kedd

Budapest legfinomabb mogyorós csók és mézeskalács lelőhelye



Az amaretti keksz mindig is egy hiánycikk volt számomra. Szinte sehol nem találtam, ahol meg igen, ott sem olyat kaptam, mint amit régen, gyerekkoromban ettem. Lehet annak nem is amaretti keksz volt a neve, mert az mandulás, már nem emlékszem, de a lényeg, hogy volt egy mogyorós csók, aminek isteni íze volt. Ez eltünt, éppúgy, mint ahogy a joghurthabok is eltüntek és az az epres poharas jégkrém, amit mamámnál ettem sokszor, igazi eper ízzel, nem amolyan mű cucc volt, mint manapság.

Már kezdtem belenyugodni, hogy csak száraz, aromás amarettiket kaphatok, lehet meg kellen tanulnom sütni (ami nem nagy dolog tudom), egészen addig, még pár hónapja egy Apropó nevű étteremben ebédeltünk. Leparkoltunk, kiszálltunk és az az illat... igazi mézeskalács és frissen sült édesség illat lengedezett a levegőben. Egy pincéből jött, ahol egy kis mézeskalács üzem működik. Nem úgy néz ki, mint egy bolt, de mint kiderült itt is árulnak belőle. Vettünk persze és miután hazaértünk szinte az összeset megettük, annyira, de annyira finom volt! Erre vágytam, ezt kerestem mióta!

Múlt héten ismét arra jártunk, tudatosan oda mentünk, szerencsére nyitva voltak. Vettünk a már kipróbált mogyorós csókból, de most kiegészítettük kókuszcsókkal és diós sütivel. Ez utóbbi két diós csók összeragasztva házi sárgabaracklekvárral, ami szintén házi, egy idős néni készíti nekik. Ez egy veszélyes üzem, tényleg. Úgy kellet tartóztatni magunkat, hogy ne együk meg egyszere a fél kiló kókuszcsókot. Ááááá, most ismét megéheztem....

Azt hiszem az üzem neve: Pethes Zsolt mézeskalácsos üzem, vagy valami ilyesmi és az Apropó étterem mellett vannak, a Donáti utca 40-42 szám alatt. Ha valaki kipróbálja, írja meg nekem hogy ízlett!

3 megjegyzés:

Édes és Keserű írta...

A mogyorós csók nekem is nagy kedvencem, és nem tűnt el, csak kicsit nehéz beszerezni.
Pl. piacokon árulják. Nekem van itthon egy zacskó, megnézem a gyártóját és elküldöm a címet.

Á la carte írta...

Köszi, várom. Illetve melyik piacon? Nálunk sajnos nem láttam.

Édes és Keserű írta...

Győrben a piacon, nem Bp-en

A gyártó akitől vettem: Martonné Nagy Eszzer, Túrkeve, Deák F. u. 1
tel: 06 56 361 663 mobil: 06 20 531 3197

összetevők: cukor, mogyoró, tojásfehérje, méz
Sehol egy E :)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...