2011. március 30., szerda
Ma indul a Segítsüti licit!
A licit megkezdődött!
Nagy izgalommal vártam ezt a mai napot! A süti már negyedik alkalommal segít. 2009-ben egy Nemisbéka nevű gasztroblogger létrehozott egy szuper kezdeményezést, anyák napja alkalmából gasztroblogger anyukák a sütijükkel segítettek egy anyaotthonnak a jobb körülmények megteremésében. Én 2010. tavaszán csatlakoztam a csapathoz, nagy örömömre szolgált, hogy koraszülött gyerekek támogatásában vehettem részt a sütimmel, hisz Tami is koraszülött volt. 2010-ben ősszel is megrendezésre került egy másik csapattal, így mindösszesen több, mint 6 millió forint gyűlt össze a lelkes támogatóknak köszönhetően.
Minden évben van valami új, idén újdonság, hogy a céges licitek külön lesznek kezelve illetve még több Segítsüti logós tárgy lesz a licit lezártát követő napokban, melyek fixáraainak köszönhetően azok is részesei lehetnek az adományozásnak, akik a licitben kiestek.
Az idei támogatott a Down Egyesület! Részletekről a Segítsüti oldalán lehet olvasni!
Az én sütim nem újdonság, ellenben egy évtizedes hagyományokkal rendelkező torta, amit sajnos nanapság igen kevés helyen lehet abban a formában kapni, ahogy annak idején kitalálója megalkotta. Vékony piskótarétegekkel, igazi sürű kakaós vajkrémmel. Ez egy olyan torta, ami világhírű, hazánkat egyértelműen bármely külföldi összekapcsolja vele. Nem más ez, mint a Dobos torta!
Recept a videón! A képek pedig magukért beszélnek :) Licitre fel!!!
Címkék:
-Segítsüti
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)



7 megjegyzés:
Micsoda csoda. Tömény mámor.
Szép számmal lesznek licitálóid, az tuti.
Ez a torta tökéletes! És ez a kedvenc videóm a blogodon. :)
Én licitáltam már ma többször is rá, de félek a végén már nem tudom tartani az összeget :D
Nagyon szép lett a Dobos tortád! Nyeldekelve nézem a képeket :)
Köszi, köszi!
Reni, láttam a licited :)Köszi!
Gyönyörű! :)
Kicsit félek, hogy nem olyen egyszerű mint látszik, de egyszer ki fogom próbálni! ...bátorság! :D
Ez gyönyörű. :)
Megjegyzés küldése