2011. május 6., péntek

Portóiban ázott áfonyás kölessel töltött gyöngytyúk



A recept neve elég hosszúra sikerült, de egyszerűen képtelen voltam lerövidíteni. Gyakrolatilag felsoroltam az összes alkotóelemet benne, de nem lehet semmit kihagyni. Kevés íz, de annál ütősebb összhatás. Télen vettem először gyöngytyúkot, nagyon ritkán és kevés helyen lehet kapni. Sajnos baromfiboltban szinte sosem láttam még, a Metroban elég gyakran van és néha a Cora-ban, Tesco-ban is előfordul. Alapesetben nem szoktam hiperekben húst venni, de gyöngyiből pont ugyanazt  árulják, mint amit a Metroban kapni. Nem olcsó, mert majd 2000 kilója, egy szebb egybesütni való példány pedig legalább 1,5 kg, de legalább jó minőségű, finom húsú. A fácánfélék családjába tartozik, ez az ízén is érződik. Manapság elég kevés helyen tartják, sokszor csak díszmadárként kezelik. Ugyan nem vad, de húsát tekintve leginkább idesorolható lenne. Magyar Elek Ínymester szakácskönyvében úgy tartják a gyöngyi nyakát nem szabad elvégni, mert így nem folyik ki a vére, a vad jelleg pedig ez esetben érezhető leginkább. Hmm... ez lehetséges, de élő gyöngyit ugyan itt a piacon kapni, de én nem tudnám rávenni magam egy folytogatós atrakcióra, úgyhogy marad a bolti, elvágott nyakú változat. A húsa nagyon finom, a combja vöröses, a melle azonban szép fehér és omlós, nem száraz. Szerintem a csirke, pulykamell sokkal szárazabb. A gyöngyi melle igazán lédús, szaftos. Húsához illik az aszalt gyümölcs, leginkább a szilva és az áfonya. A régi magyar konyha remekei között több gyöngyi recept is szerepel.


Az én változatomban aszalt áfonyát áztattam finom portói borban, majd megfőzőtt kölessel vegyítettem és megtöltöttem vele a szárnyas belsejét. Így ment a sütőbe, ahol közepes hőfokon római tálban 1,5 óra -2 óra alatt hihetetlen omlósra sült.

Hozzávalók 3-4 személyre:
  • 1 konyhakész gyöngytyúk egyben
  • egy csésze köles
  • 100 gr aszalt áfonya
  • 100 ml portói bor
  • só, bors, fokhagyma

Elkészítése:
1. A portói bort megmelegítjük és ráüntjük az aszalt áfonyára. Hagyjuk fél órát állni.
2. A kölest a zacskón található leírás alapján megfőzzük (dupla rész víz, kb 25 perc főzési idő).
3. A gyöngyit átmossuk, megszárítjuk és jól besózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával bedörzsöljük.
4. A kölest és az aszalt áfonyát összeöntjük, picit megsózzuk és beletöltjük a gyöngytyúk belsejébe. Lábakat összekötözzük, éppúgy, mintha grillcsirkét sütnénk. Római tálba tesszük és lefedve behelyezzük a sütőbe (nem előmelegített), ahol 150 fokon 2 óra alatt puhára sütjük. A sütési idő utolsó 10 percében a római tál tetejét levesszük, hogy szép ropogósra piruljon a szárnyas bőre.

6 megjegyzés:

4Gyerek írta...

ugye milyen brutálisan finom a gyöngytyúk? s a mellehusija....na arról csak szuper-szuperlatíbuszokban lehet beszélni.
majd még rendeltetek a pasimmal, s akkor kipróbálom aszalt gyümivel is, mi nem azzal ettük.
a fotóid ismét csúcsszuperek.

BéVé írta...

Még sosem ettem gyöngytyúkot, de kedvet adtál a kipróbálásához :).

Orchidea a konyhában írta...

A húsleves gyöngytyúkból a legfinomabb. Édesanyáméknál az ünnepi menü elengedhetetlen kelléke. Nem is tudtam, hogy ilyen nehéz hozzájutni. Édesanyám vidéken tart a baromfiudvarban.

chriesi írta...

Ez kérem aztán a tyúk! Látszik, hogy nem volt rossz élete. A recept ígéretesen hangzik!

Á la carte írta...

4Gyerek,
a mellehúsi... igen, az tényleg írtó finom! Hol szoktátok rendelni? Sajnos nagyon nehéz beszerezni...

BéVé,
próbáld ki, nagyon finom. Egyáltalán nem rágós, nagyon puha. Egyáltalán nem olyan, mint a sima tyúk.

Orchidea,
Már én is főztem levest belőle, tényleg nagyon finom tud lenni.

Chriesi,
Köszi!

Lirio írta...

http://www.araz.hu/images/stories/Dli_men_06.27-07.pdf

a keddi menü érdekesen hanzik... :P

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...