2011. július 27., szerda

Ez+Az / eltünésem oka

Mielőtt belefognék az olasz beszámolóba és újabb receptekbe néhány egyéb információt szeretnék Veletek megosztani. Ugyan nem blogoltam elég sokáig, de azért főztem, lekvárokat, finom ebédeket, jártunk itt -ott, értek pozitív és negatív élmények, benyomások, írás tekintetében viszont kivettem egy kis szabit, nem jött az ihlet meg az időt másra fordítottam. A Csaj Mamázott, Mamázik folyamatosan, bölcsiszünet lévén, én pedig igyekszem bepótolni mindazt, amit vele nem lehet munka mellett megoldani. Például elkezdtem tornázni. Ezt nyílván lehet mellette is, de nekem eddig nem ment, most viszont megpróbálom úgy belepasszírozni az időmbe, hogy nincs itthon és majd, ha újra régi lesz minden, akkor is rákényszerülök. Ugyanis nagyon jó érzés! Elkezdeni baromi nehéz, de most, hogy már járok majd három hete, érzem a hatást, jobb a közérzetem, frissebb vagyok. Úgyhogy hajrá! Aki esetleg ilyenen töri a fejét, tényleg fogjon bele.

Ez azonban csak egy kis kitérő volt, most inkább az elmúlt hetek gaszto tapasztalatait osztanám meg Veletek. Ha nektek is van ezekről a helyekről véleményetek, légyszi osszátok meg a kommentekben. Köszönöm!

1. Sonkás boltja, Gödöllő
A fény utcai piacon és Gödöllőn van üzletük. A felvágottak, sonkák nagyon finomak, a kolbászok is zseniálisak, olasz, spanyol származásúak többségében. A gödöllői üzletben rengeteg sajt is van, amelyek ár tekintetében is elég széles skálán mozognak. A grillkolbászuk saját fejlesztés, nem kell semmi extrára gondolni, egyszerűen csak finom. Ez pedig nem utolsó szempont és sajnos ritka, mint a fehér holló. 1700 forint kilója. A debreceni és a lecsókolbász szintén nagyon jó, nem mócsingos, nem zsíros, igazi húst is látott. A rozmaringos pulykamell nálunk kedvenc, nem az agyon pácolt, tartósítószerezett, zselatinos felvágott. A sonkákat hajszálvákonyra vágják, úgy csomagolják ahogy kell, szépen fóliákra téve a szeleteket. Ezek mellett igazi sókülönlegességek is kaphatóak, házi tej, jó minőségű vajak, olajok, balzsamecetek, de még halszósz is szerepel a választékban. Ez nem reklám, de szeretném ha megmaradna, nem mindegy, hogy Pestre kell járnom vagy csak Gödöllőre és jelenleg még vadásszák a vevőket. Egyre többen betérnek, de még nem elegen.

2. Drop shop Bp
Borbár. Nagyon jó borbár. Legalábbis nekem bejött. A fröccs is jó. A kiszolgálás picit lassú volt, ezen lehetne mit javítani, illetve snack sem jár a bor mellé, mint péládul az olaszoknál, de a bor választék csillagos ötös. Az árak elfogadhatóak, a borbolt árak pedig teljesen versenyképesek. A sonkatál nagyon jó minőségű sonkákat tartalmazott, az ára ennek megfelelően alakult (2000 huf felett volt, már nem emlékszem pontosan). Van kiülős része is, ami nem túl nagy, de kellemes időben nagyon hangulatos.

3. Papírtigris Bp
Imádom a thai - távol keleti kaját. Lenne több vietnámi és thai poszt is a blogon, ha lenne rá nagyobb fogadókészség, dehát nem szeretheti mindenki ezeket az ízeket. Úgy tapasztaltam, hogy ezek a receptek a többségnek nem nagyon jönnek be. Ennek ellenére előbb utóbb felteszek párat, hátha valakit mégis érdekel a téma. Addig pedig egy étterem: a Papírtigris, ami nem tudom honnan kapta a nevét, de vicces, nekem tetszik. Angélával most már mondhatjuk rendszeresen kipróbálunk ilyen helyeket. Mindketten szeretjük az egzotikus ízeket. Ezelőtt indiait ettünk, most meg ez a thai volt soron. Véletlen egybeesés, hogy a bonuszbrigádnak pont volt kuponja ide, úgyhogy dupla siker! Amit ettünk mind nagyon finom volt, bőséges adagokat adtak. A limonádé viszont felejthető... nagyon is. Van ételházhozszállításuk is. Én azóta már rendeltem is tőlük a munkahelyemre. Alig 30-40 perc alatt kihozták az ebédet. Hátrány, hogy bizonyos kerületekben 200 forint a szállítás költsége, de megérhető.

4. Ibolya Espressó Bp., a Ferenciek terénél
Facebookon már megbeszéltük, hogy itt isteni limonádé kapható. Miután elhagytuk Angélával a Papírtigrist, elfelejtettünk fagyit venni, ellenben beültünk egy útbaeső helyre egy fröccsre, ami végül limonádé lett. Nagyon-nagyon finom limonádé. Epres és málnás, mindkettő igazi gyümölcsből. Vagy ha nem igazi volt, akkor nagyon jó utánzat :) A hely hangulata inkább söröző jellegű, de a kiülős rész  jó volt. Szerettük.

5. Montenegroi Gurman, Bp
Még annó a Top Gasztronómia kiadvány hozta meg a kedvem ehhez a helyhez, de valahogy mindig máshol kötöttünk ki. Most végre eljutottunk. Első blikkre kicsit csalódás volt, mert a fotók alapján kicsit nagyobb helynek képzeltem, nem pedig egy klasszikus törökös jellegű gyorskajáldának. Ami jó jelnek tünt, hogy nem voltak kész ételek, csak saláták sorakoztak az üvegpult mögött. Az étlapot látva már egész izgalomba jöttünk és gyorsan ki meg is rendeltünk egy kétszemélyes grill tálat. Az ára 3000 huf alatt volt, pontosan már nem emlékszem. Amikor kihozták már tudtuk, hogy jó helyen járunk, korrekt adag, finom, frissen sült húsok, saláták. Megérte.

6. Gelarto Rosa fagyizó, Bp
A hely, ahol a fagyinak rózsaformája van. Tényleg! Az fagyi minősége is jó volt, az adag ugyan elég kicsi és az ára elég magas, de a rózsa látványért egyszert mindenképp megéri. A levendulás vanília levendula rajongóknak kötelező! Sajnos weblapot nem találtam hozzájuk, csak a Facebook oldalukat, azt ITT megtaláljátok. A hely a Bazilikánál van. Egyéb érdekesség, hogy nyírfacukros fagyit is készítenek.

7.  Duna Csárda, Göd
Amikor lakást kerestünk, Gödön is körbenéztünk és egész véletlen találtunk rá erre a halsütödére. Legalábbis én csak arra emlékeztem, hogy nagyon finom halat ettünk és nagyon kellemes környéken voltunk. A napokban eszembe jutott meg kellene ezt keresni, hisz amióta kiköltüztünk a városból még nem jártunk erre. Kisebb körbe-körbe autózás után vágre megtaláltuk, a kezdeti eső helyett a nap is kisütött, a hely pedig semmit nem változott, sőt talán még hangulatosabb lett a szememben. Van egy kisebb játszótér, így Tami is élvezte a programot. Természetesen halat vettünk, elvitelre. Egy hekket, egy fogast és egy pisztrángot. A hekk és a fogas a szokásos rántott bundában volt, a pisztráng pedig paprikás lisztben volt megforgatva és megsütve. Nekünk nagyon bejött, szerintem jó minőségű halat árulnak és mindent frissem sütnek, ki lehet választani a hal méretét is. Ennek megfelelően van várakozási idő, de ez érthető. A fogas ára 430 körüli, a hekk pedig 280 körüli /100 gr, pontosan itt sem emlékszem már. A pisztráng 2200 huf/db.

Röviden, tömören ennyi :)
+ egy megjegyzés a végére, ami számomra érthetetlen! A Népszabadság kiadta a TOP legjobb magyar étterem kiadványát és a Kistücsök csak iskolapélda nagyon apró betűmérettel szedve! Ez hogy lehetséges??? Láttam a bekerült vidéki helyek listáját . Én értem, hogy minden szubjektív, de a Kistücsök véleményem szerint az egyik legjobban fejlődő, magyar ételeket felsorakoztató vidéki étterem. A Solier, ami bekerült a top 5-be az én véleményem szerint meg sem közelíti azt a minőséget, amit a balatoni étterem képvisel! Mondom, ez az én szubjektív véleményem, de e kettő étterem tekintetében van összehasonlítási alapom, mégpedig egész friss élmények. A Solier nem véletlenül nem került be a fenti ajánlott listámba. Úgy gondoltam valamiről vagy jót, vagy inkább semmit. Korábban nagyon meg voltunk vele elégedve, de az utóbbi időben sütik terén sem produlál túl jól, vagyis nem az én ízlésemnek megfelelően. Miki pedig nemrég ott ebédelt... és azt hiszem evett már jobbat... Továbbra is van egy-két jó süti, de a mignon például kőkemény volt legutóbb, a francia jellegű desszertek pedig nagyon dicséretes hogy vannak, és bizonyára finomak is, de a pultban elég rosszul néznek ki, kissé megdőlve, ez-az leesve...nem ezt várja az ember. Ne essék félreétés, a Solier még mindig kiemelkedik a legtöbb vidéki étterem közül, de az, hogy a top 5-be bekerüljön és a Kistücsök pedig nem... háát...az én szememben ez gáz!
Mi a Ti véleményetek??

9 megjegyzés:

Bianka írta...

Duna csárda az egyik kedvenc halasom :)

4Gyerek írta...

szívesen olvasnék vietnámi és thai posztokat. bár nem igazán tudom alapanyagbeszerzést itt hogy oldhatnám meg. de azért szeméky szerint nekem jöhet(né)nek.

Á la carte írta...

Bianka, ez szuper, lehet egyszer összefutunk véletlenül :)

4Gyerek, ok, akkor majd teszek fel, legalább tudom, hogy van kit érdekel ez is :)

ehran írta...

A Solierből év eleje felé távozott a séf, illetve ha jól tudom, koncepcióváltás is volt, ez lehet az oka a korábbitól eltérő tapasztalatoknak.

Solier írta...

A Solier valóban nincs azonos szinten a Kistücsökkel és számunkra is iskola példa, amit Balázsék megvalósítottak Szemesen és törekszünk is abba az irányba! A Népszabi a feltörekvő ,ígéretes éttermeket osztályozta, (ami számunkra nagy megtiszteltetés, hogy bekerültünk) amelyek elé iskolapéldaként emelte ki a Kistücsköt, mint követendő példát és az ország legjobb éttermeinek egyikét!
-
Nagyon sajnálom, ha nem megfelelő minőséggel találkoztatok nálunk, igyekszünk a jövőben javítani a minőségen! Nem mentség, de sajnos miközben sok mindent próbálunk megvalósítani, hibázunk is. Köszönettel fogadjuk az építő kritikát,(sajnos ez ritkábban jön vissza) mert akkor tudjuk, hogy min kell javítani.
Köszönettel: Szoljár Csaba

Á la carte írta...

Ehran, igen tudom. Lehetséges, hogy ez az ok.

Kedves Csaba! Először is nagy megtiszteltetés, hogy olvassa az blogom. Köszönöm. Mint írtam régebben nagyon meg voltunk elégedve a Solierrel, vidéken sajnos kevés jó hellyel találkozik az ember, kevés a jó hozzállás, így megörültünk neki. Biztos van oka a változásnak, és kívánok Önöknek sok sikert és erőt, hogy tudják megvalósítani azt a célt, amit kitűztek maguk elé. Mi a mostani kevésbé jó tapasztalatok ellenére is fogunk odajárni, a bizalom megvan.

Solier írta...

Köszönjük a jó kívánságot és a bizalmat! Igyekszünk, hogy a jövőben jó tapasztalatokat szerezzenek nálunk! Szeretettel várjuk Önöket!

GasztroRéka írta...

Nagyon tetszik ez az összefoglalód! Jó lenne máskor is ilyen.:) Szeretem a hosszú kritikákat is, de ez most kimondottan jól esett!
Az Ibolya az egyetemisták kedvelt helye, én ott ismertem meg a cseresznyeszörpöt, az is nagyon finom volt.
A Montenegroi Gurmanról két hete olvastam a Stahl Magazinban, Bíró Lajos ajánlotta a helyet, mondván nagyon jó ott a hamburger.:)
Akkor eldöntöttem, hogy mindenképp felkeresem.
Pár hete voltam a Rózsadom Étteremben fagyizni. Te jutottál eszembe mert volt rózsás fagyi és különböző macaronok.
Sajnos a fagyi átlagos volt, sokkal nagyobb élményre számítottam. 180 ft egy gombóc. A macaron pedig ehetetlen. Hármat vettem, de az elsőt is kiköptem, így a többit meg sem kóstoltam. Olyan volt, mintha romlott lett volna.
Lényeg a lényeg, hogy remélem folytatod ezt a pár soros ajánló műfajt.

Á la carte írta...

Réka, köszi a saját tapasztalatokat :) Láttad, volt most is, de most csak rövidebb... lassan elfogy a keret és az idő is rá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...