2011. szeptember 16., péntek

Rákóczi túrós sárgabarackos joghurthabbal



A napokban jelent meg egy cikk a HVG oldalán a vélt vagy valós hungarikumnak számító süteményekről. Nagyon érdekes, érdemes elolvasni. A lista dobogósa számomra a Dobos torta,  azt már elkészítettünk, levideóztuk, azóta Segítsütiben is lehetett rá licitálni tavasszal, utána ismét elkészítettem egy párszor, mondhatom egész belejöttem mit hogyan lehet elrontani benne, vagy éppen mitől tud sokkal jobb lenni, mint amit a cukrászdákban kaphatunk.

A dobogó második helyére nálam a listából a Rákóczi túrós került. Hugom nagy kedvence, Miki Anyukájának specialitása. Ugyan nem sokszor kerül terítékre mégis nagyon szeretjük. Szerettem volna kicsit átalakítani, az én "arculatomra" formázni a sütit, így lett belőle torta, mely némi sajt torta tulajdonsággal is bír. Például nem csak túró van benne hanem mascarpone, tejszín és joghurt is, amitől a krém még krémesebb lesz. Cukor helyett mézet használtam (kivéve a habnál, de egyszer azt is kipróbálom mézzel) és a tortaalap is megváltozott, tönkölybúzapehyel vagy zabpehely kerül bele és a keksztorta alapokhoz hasonlatos (mint a sajttorta esetében). További furfang is szerepel a receptben, mégpedig a hab! Sárgabarackos joghurthab, némi retro érzéssel megspékelve. Volt ugyanis egy élelmiszeripari termék, amit gyerekkoromban imádtam, ma már nem kapható, ez a joghurthab , epres és citromos kivitelben. A sárgabarackos habom hasonló, nagyon hasonló. Együtt a tortával kivételes páros.

A recept kivételesen nem itt található, hanem a Dining Guide oldalán. Hogy tetszik?

2 megjegyzés:

nempiskóta írta...

Szédületes!

Éva írta...

Nagyon finom lehet guszta!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...