2011. szeptember 30., péntek

Egy újabb felfedezésre váró gyöngyszem Budapesten

Nagyon szeretek Budapesten sétálgatni, amikor még itthon voltam Tamival, rendszeresen több órás sétákat tettünk a belvárosban, a körúton, a szűk mellékutcákban. Tami születése előtt pedig Mikivel bolyongtunk naponta és fedeztük fel a szebbnél szebb régi épületeket. Szinte minden alkalommal belebotlottunk valami újba, valami szépségbe, melyet addig még nem láttunk, nem vettünk észre.

2006-ban újabb csodával bővült a város képe, egy olyan értékkel, mely mindaddig az orrunk előtt hevert, csak éppen kicsit viseltes állapotban. Amikor először megláttuk a New York Palota impozáns épületét és bepillantottunk az ablakon elénk tárult egy olyan világ, mely azonnal rabul ejtett minket. Elképzeltem ahogy a régi idők művészei, írói összegyűltek, megvitatták az aktuális témákat, eszmecserét folytattak a világ és egymás dolgairól. Magával ragadó az atmoszféra, akaratlanul is beleképzeli magát az ember a történelembe. Egészen 2009-ig kellett várnunk, amikor szülinapi ajándékként Mikit elvittem a kávéházba, ahol egy egészen különleges milliő és világ tárult elénk. Maga az elegancia, az irodalom, a múlt köszönt vissza a térben.

Nem csoda, hisz olyan személyek jártak ide, mint Ady Endre, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és még sorolhatnám. Művészeti  köröket tartottak, újságot szerkesztettek, banketteken szórakoztak. Sajnos az első világháború után az irodalom fontossága megkopott, az épület és a kávézó többször tulajdonost cserélt. 1920-tól  azonban ismét a városi élet központjává vált, miután Tarján Vilmos vezetésével melegkonyhás étterem alakult ki az épületben, ami elsősorban az arisztokrata réteget vonzotta, a belépés is estélyi ruhához volt kötött. Később Tarján csődbe ment és megindult a kávéház mélyrepülése, melynek végpontja az volt, amikor a második világháború után bezárta kapuit.

Az 1950-es években először sportszerüzletként, majd IBUSZ irodaként nyitott újra, végül pedig Hungária étteremként próbálták visszahozni a század eleji ismertségét és hangulatát, ez sajnos nem sikerült. A rendszerváltást követően az állam tíz évig nem tudta értékesíteni, majd 2001-ben szerencsés fordulat következett be az épület életében, az olasz Boscolo csoport fantáziát látott benne és megvásárolta.

A felújítás egészen 2006-ig tartott, amikor is újra megnyitotta kapuit a New York kávéház egy luxus szállodával egyetemben, és ezzel a Nagykörút legszebb és legimpozánsabb épülete lett. Sőt az utikönyvek a legszebb kávézóként tartják számon, minden budapesti városnézés kötelező eleme, kihagyhatatlan egy túrista számára, éppolyan, mint az Országház vagy épp a Budai vár. 

Az épület a kávéházon és a luxushotelen kívül azonban rejt még egy kis ékszerdobozt, a Salon éttermet, mely közel két éve nyitotta meg kapuit, mára pedig egy olyan fine dining étteremé vált, ahol a magyar esszenciális konyhaművészet csodálatos fogásaival találkozhatnak az ínyenc vendégek.

A múlt héten voltam olyan szerencsés, és meghívást kaptam ide, ahol a napokban egy nagyon kifinomult, letisztult és jól megalkotott menüsort kóstolhattam végig.  A Wolf András séf által megálmodott fogások minden érzékszervünkre hatással vannak, az ételek illata, íze, kinézete, textúrája összhangban van és megmondom őszintén engem elkápráztattak, néhány fogás teljesen a hatása alá kerített.

A szervíz a helyhez illő volt, nem túl tolakodó, de mindig ott voltak és akkor, amikor kellett. Ami nekem plusz pontot jelentett, mert nagyon jó ötletnek tartom, a forró vizes törlőkendő (törölköző) volt, mellyel megtisztíthattuk a kezünket az ételek tálalása előtt.

A vacsora egy kenyérválogatással és pogácsákkal indult, melyhez három féle vajat kaptunk, különféle sókkal. A sóválaszték példanélküli, én még étteremben nem találkoztam ilyen felhozatallal. Felsorolni sem tudom, de volt Maldon, füstölt Maldon, hawai fekete só, valamilyen vörös szintén vulkanikus só, vörösboros só, curry-s kókuszos só.... és még sok egyéb, de én ezeket kóstoltam.

Az előételt megelőzően volt egy amuse bouche: füstölt galambmell, fojtott galambból, ezáltal sokkal vérdúsabb és finomabb a hús.

Alig várom, hogy rátérjek az előételre, mert számomra ez maradandó élményt jelentett. Hivatalos neve libamáj bon-bon zöldalmával, ami a gyakorlatban a következőt jelenti: vaniliás zöldalma pürén két darab bon-bon, belül szintén zöldalmával töltve, az egyik jázminos vajjal burkolva, a másik pedig pattogatott kukorica darabokba volt forgatva. Mellettük pedig jázmin virág! Jázmin virág, mely illatozik: lerakják a fogást és csodálatos illatfelhő csap meg. A libamáj, zöldalma, jázminvirág triumvirátusa pedig számomra a tökélyt jelentette. Tudom, ez szubjektív, de esküszön jobb, mint a libamáj-tokaji páros.


A második fogás borsó esszencia volt folyami rákkal és édesköménnyel. Nagyon ízletes volt, talán az egész vacsora során ez a fogás állt tőlem a legtávolabb, annak ellenére, hogy a rák-zöldborsóleves párosát tökéletes ötletnek tartom.



Ezt követően ismét egy ámulatba ejtő étel következett, harcsafilé kolbászos lecsóval, melyben a lecsó egészen új értelmet nyert. Alkotóelemeire bontva került tálalásra, összehúzva pedig abszolút igazi lecsóízben tündökölt. A harcsa igazán omlós volt, szaftos, a sósságát a kolbász adta meg a tetején, bár nekem egy kis sóra még szükségem volt. Ha nagyon kötözködnöm kellene, akkor talán egy kicsit több kolbászt el tudtam volna viselni, de ez már tényleg szőrszálhasogatás, mert maga az ötlet, a kivitelezés, az íz csillagos ötös volt.



Most jön az én fogásom, a hús, mégpedig nem is akármilyen, borjúszűz, medium. Ez az, amiből bármennyit meg tudnék enni, egyszerűen mediumra sült vörös hús mániás vagyok! A terhességem egyik legnehezebben megélt pontja (szerencsére) annak idején az volt, hogy ilyeneket nem ehettem. Visszatérve a főételre a hivatalos megnevezése borjúszűz borjúlábbal és vesével, karalábé főzelékkel, tormasalátával. A névből kimaradt a répapüré, ami az összes köret közül nekem a legjobban ízlett. A répa íze nagyon intenzív volt, az állag pedig nagyon krémes, selymes. A veséhez tartozott, amivel jól harmonizált ízintenzitásban. A borjúláb... nos ez nem lesz a kedvencem, mivel kicsit ódzkodok mindenféle cuppanós, cupákos, zselészerű állati akotórésztől, de itt megettem és bevallom nem volt rossz. Az ízvilág bejött, de ez a tipikus puhaság... aki szereti az viszont itt is imádni fogja, mert nagyon ízletes volt, jól lett elkészítve. A főétel legfontosabb része a borjúszűz frissen őrölt borssal és az alá öntött mártással önmagában nekem maga volt a tökély.


Az adagok nem nagyok, de épp elég méretesek voltak ahhoz, hogy a vacsora ezen pontján elgondolkodtam a desszertet vajon, hogy fogom megenni, abszolút tele voltam már. Két féle közül lehetett választani,  a kapros-túrós lepény és a lúdláb torta közül nálam az utóbbi került kiválasztásra.



Még mielőtt megkaptuk volna, egy pre desszert érkezett, rózsavirágos fehércsoki mousse. Én személy szerint nagyon szeretem a rózsavirágot, elég sok édességben használom a rózsavizet, úgyhogy én ezzel rögtön szerelembe estem. Valójában ez a nekem való desszert, nem túl édes, nem tömény.

A desszert megérkezett, a tálalása nagyon tetszett, elegáns és egyszerű volt. A torta több féle csokoládéból készült, nem volt egyáltalán tömény, a meggy réteg pedig savasságával teljesen feldoba és izgalmassá tette.

A vacsora végén az i-re a pontot a bonbonok tették, melyből én karamellásat és gesztenyéset kóstoltam, sajnos több már nem fért belém.

Szummázva az estét, a hely kellemes, nagyon elegáns, romantikus, a kiszolgálás remek, az ételek pedig azt a színvonalat nyújtották, ami egy fine dining étteremtől elvárható. Én csak szurkolni tudok, hogy a színvonal maradjon és a megkezdett utat folytatva egy újabb kuriózum alakuljon ki, itt a Nagykörúton, egy sokat látott csodálatos épület egyik szegletében.

2011. szeptember 27., kedd

Citromkrém



Múlt héten Renivel a Villa Bagatelle-ben ebédeltünk, ahol a menü része volt egy citromos pohárkrém. Nekem a menü fénypontja volt. Eldöntöttem valami hasonlót kikísérletezek itthon, így másnap szorgosan bele is vetettem magam. A végeredmény abszolút siker, igaz az állag kicsit hígabb lett, mint az éttermi, de legközelebb megpróbálkozom valamivel annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Nekünk így is ízlett. A málna fagyasztott, még szerencse hogy szezonban elraktároztam pár dobozzal az ínséges időkre :)

Hozzávalók 3 pohárhoz (1,5 dl-is):
  • 3 tojás sárga
  • 1 citrom leve
  • 2 evőkanál méz
  • 2 dl tejszín

Elkészítése:
1. A tojás sárgát és a citrom levét összekeverjük majd vízgőz fölött sűrűre keverjük. Vigyázat, nehogy rántotta legyen belőle, hőfokra figyelni és alacsonyan tartani !!!
2. Hozzáadjuk a mézet és a tejszínt, majd homogénre keverjük. Poharakba töltjük és hagyjuk kihűlni hűtőben két-három órán át.
3. Tetejére gyümölcsöt teszünk és babapiskótával vagy anélkül tálaljuk.

Legközelebb két dolgot próbálnék ki:
- felvert tejszínt kevernék hozzá
- vagy adnék hozzá 1 lap zselatint

2011. szeptember 23., péntek

Rókagomba "carbonara"



A piacon sikerült nagyon finom rókagombát beszereznem. Alapvetően bruscetta szokott belőle készülni, de most épp ebédidőben sikerült hazaérnem, így gyorsan összedobtam egy finom tésztát. Az egész nem tart tovább, mint a víz felforralása és tészta főzési ideje, tehát mindösszesen 15 perc. Isteni, szaftos a tojásnak köszönhetően. Valójában a carbonara adta az alapot, mondhatjuk ez az is, annyi különbséggel, hogy itt a sonka helyett gomba van benne + kevés zöldfűszer. A carbonara sajnos Magyarországon gyerekcipőben jár, elterjedt a tejszínes szósz, ami valljuk be, közel sem hasonlít a valódi ízekhez. Otthon érdemes kipróbálni, mert gyors és ezt követően mindig ezt szeretnénk majd főzni, amikor munka után hullafáradtan hazaérünk ...függővé lehet válni. Szerintem. Ez nálam pont olyan, mint a paradicsomos tészta... ha végképp nincs időm, vagy Mikinek nem sikerült másnapra ebédet készítenem, sokszor paradicsomos tésztát eszik, mert az gyors, nem tart tovább, mint ha egy menzán kellene sort állni és fizetni az ételért. Különböző "feltétekkel" (tonhal, olajbogyó etb)  no meg persze sok parmezánnal változatossá tehető.

Hozzávalók 2 fő részére:
  • 250 gr durum spagetti tészta
  • 1 kisebb hagyma
  • 1 gerezd fohagyma
  • 300 gr rókagomba
  • 3 tojás
  • só, bors
  • egy nagy csokor petrezselyem
  • parmezán sajt
Elkészítése:
1. A vizet forraljuk fel, a tésztát főzzük meg.
2. A hagymát, fokhagymát pucoljuk meg, aprítsuk fel, majd olívaolajban pirítsuk meg. Adjuk hozzá a felkockázott gombát és pároljuk 5-6 percig (nem szükséges túl pici darabokra vágni, mert úgyis összeseik, én inkább csak 2-3 részre vágom mindig). A gombából kieresztett levet öntsük le. sózzuk, borsozzuk.
3. A tojásokat verjük fel, a petrezelymet aprítsuk össze.
4. Ha a tészta megfőtt öntsük le róla a vízet (ne öblítsük le, mert nem lesz forró) és tegyük vissza a tésztafőző lábsaba. Öntsük rá a forró gombát és a tojást, majd gyorsan keverjük össze. A lábas, a tészta és a gomba forrósága éppen megfőzi a tojást, de csak krémessé teszi és nem "ránotta" lesz belőle.
5. Szórjuk rá a petrezselymet, majd parmezánnal tálaljuk.

Az eredeti olasz carbonara recept szerint a tojásba kell keverni a sajtot, így is kipróbálhatjuk, de én jobban szeretem a tetejére reszelve.

2011. szeptember 21., szerda

Hétvégi programajánló

A hétvégére szuper időt ígérnek, napsütést, 23-24 fokot. Lehet kertészkedni, kirándulni illetve programokat szervezni. Ez utóbbi igen könnyű, hisz ezen a hétvégén több gasztronómiai rendezvény is lesz az ország különböző pontjain.

1. Kezes Lábos, Etyek, szeptember 24-25.

"A IX. Kezes-lábos Fesztiválra újra eljönnek a legjobb kiállítók, akik hagyományos módszerekkel, természetes alapanyagokból állítják elő termékeiket. A látogatók kóstolót kapnak a legkülönfélébb sajtokból, mézekből, lekvárokból, sokféle húskészítményt és pékárut ízlelhetnek meg és természetesen kinyitnak az etyeki pincék is. Az etyeki borászok vendégül látják Magyarország legjobb borászai közül azokat, akik kézműves gazdálkodást (is) folytatnak. ...." folytatás a rendezvény oldalán, ITT.  A részletes program nagyon jól hangzik, gyerek programokból is lesz bőven, bábelőadás, tánc, koncertek. Akit pedig a filmkészítés érdekel ellátogathat az Etyeki Korda filmstúdióba, ahol szintén számos program várja az érdeklődőket.

2. Régi idők ízei - Levendulás lekvár főzés, Tihany, szeptember 24.

"A csodálatos őszi Balaton és a híres tihanyi levendula várják a félszigetre látogatókat, a Régi Idők Udvara Skanzenben, ahol Kaldeneker György sztárszakács és a helyi lekvárfőző csapatok bolondítják a házi lekvárokat tihanyi levendulával. ... " folytatás  ITT.
Nekem tavaly a levendulás szilvalekvár volt a kedvencem, a család többi tagja is imádta. Idén levendulás sárgabarack került üvegekbe, ez sem rossz :) Annak, aki szereti a levendulát,  a lekvárokat és az őszi Balaton csodálatos képeit ott a helye.

3. Vasárnapi tésztaparti a Bátor Tábor javára, Budapest, szeptember 25.

" Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit egy laza vasárnapi tésztázós ebédre, amelynek a Vásárcsarnok mögötti Borbíróság ad otthont. Az ebéd teljes bevételét a súlyosan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor (pontosabban az értük futó Élménykülönítmény (lsd.alább) javára ajánljuk fel. ... " folytatás Chili és Vanília oldalán.

2011. szeptember 20., kedd

Bagette + néhány érdekesség



Pár hete vagy talán már több mint egy hónapja annak, hogy rendeltem az Amazonról könyveket. Első alkalommal tettem, így kicsit izgultam mi lesz, mennyi idő mire megérkezik. Eredetileg szept 22-e volt a visszaigazolt dátum, de szerencsére nem kellett eddig várnom, ugyanis minden megérkezett a rendelést követő második hét végén. Hibátlanul, sérülésmentesen, úgy, ahogy kell. Az egyik darab, amit megvettem, vagyis kaptam, Bo Friberg: The Professional Pastry Chef című könyve, amivel már tavaly télen is szemeztem, de akkor nem lett belőle semmi. Szerencsére most megkockáztattam, és ennek nagyon örülök, mert szuper a könyv, hihetetlen mennyi információ le van benne írva. Ez egy biblia! Nem csak receptek, hanem rengeteg technológia van leírva, mit miért kell úgy csinálni ahogy. Eddig két recept készült el belőle, mindkettő zseniálisan sikerült. Az egyik a bagett volt, amit ugyan sokáig kell készíteni, de igazi pékség illat lengte be a lakást, ilyen finomat még sosem sikerült sütnöm. Sajnos a fotón nem a legszebb darabok vannak, három tepsiben sütöttem és egy időben, így a középső sávban lévők tökéletesek lettek, de ami felette és alatta volt az kevésbé sült meg. Időre mentünk valahova, így már nem tudtam addig sütni, hogy mind egyforma szép legyen. A legjobbak azonban olyan jól sikerültek, hogy ahova vittem azt hitték vettem őket :)

A könyv egy komplett fejezetet szán a kelesztett tésztáknak, kenyereknek, melynek a legelején részletesen leír egy általános technológiát.

A bagett esetében a recept a következő:

Hozzávalók 14 db kb. 30cm hosszú bagetthez:
  • 720 ml hideg víz
  • 680 gr kenyér liszt (nekem csak fehér lisztem volt)
  • 315 gr fehér liszt
  • 22 gr só (1,5 teáskanál)
  • 15 gr friss élesztő
  • 225 gr előkelesztett "öreg" tészta (recept lentebb)
  • olaj

Hozzávalók az "öreg" tésztához:
  • 1,3 gr friss élesztő
  • 90 ml meleg víz (40-46 fokos)
  • 140 gr kenyér liszt
  • 5 gr só

Elkészítése:
Az élesztőt oldjuk fel a vízben, majd adjuk a liszthez, melybe előzetesen belekevertük a sót. Dagasszuk 10 percig, majd hagyjuk pihenni 1 órát. Ezt követően gyúrjuk át és tegyük lefedve, beolajozva a hűtőbe egy éjszakára. Másnap adjuk a bagett tésztához, de előtte egy órával vegyük ki a hűtőből.
Az éjszakai pihentetés kihagyható, ez esetben az élesztő mennyiségét meg kell duplázni. Én így készítettem a bagetteket.

A bagettek elkészítése:
1. A vizet (kivéve 0,5 dl) és a lisztet, a sót, össze kell keverni, úgy, hogy homogén tésztát kapjunk. Hagyjuk pihenni 15 percig. Erre azért van szükség, hogy a liszt a vízzel még tökéletesebben egyesüljön.
2. Adjuk hozzá a maradék vízben feloldott élesztőt és az "öreg" tésztát. Dagasszuk 4-6 percig, majd kelesszük 1,5 órát.
3. Gyúrjuk át és készítsünk belőle hét egyforma rudat, kb. 25 cm hosszúakat. Nagyon fontos, hogy egyforma méretű legyen. Tegyük őket kilisztezett sütőpapírral kibélelt tepsikre. Kenjük be a tetejét enyhén olajjal és hagyjuk pihenni lefedve 30 percig.
4. Húzzuk dupla hosszúságúra a rudakat és vágjuk ketté őket, hogy beférjenek a tepsikbe. Akinek van széles sütője és tepsije, megpróbálkozhat az eredeti francia hosszú bagettel. Így lenne az igazi recept szerint.
5. Vágjuk be a bagettek tetejét és hagyjuk őket pihenni 10-15 percig.
6. Eközben melegítsük elő a sütőt 230 fokra.
7.  Süssük a bagetteket kb. 30 percig. Az eredeti recept szerint 20 percig kellene, de nekem ez kevésnek bizonyult.

A végére összegyűjtöttem néhány tippet, állítást, érdekességet a könyvből:
1. Az élesztő kelesztése sérül (nem megfelelő) 46 fok felett, az élesztő maga pedig használhatatlan, ha 63 fok felé emelkedik vagy a folyadék ilyen meleg.
2. A hideg szintén tönkreteszi a kelést, de az élesztőt nem öli meg. A kelesztés nem megy tönkre 19 fok alatt, csak lassul, de 4 fok alatt teljesen leáll. Az élesztő azonban nem hal meg, amennyiben újra meleg közegbe kerül ismét hazsnálhatóvá válik => fagyasztható az élesztős tészta!
3. Az ideális hőmérséklet a kelesztéshez a 25-27 fok, 85 százalékos páratartalommal.
4. Ha vízben oldjuk fel az élesztőt, akkor pici cukor kell bele, ezt tudjuk. DE tejbe nem szükséges, mert abban a tejcukor ugyanazt a hatást kiváltja.
5. A sütés előtti utolsó kelesztésnél már ne várjuk meg, hogy duplájára növekedjen a tészta, mivel ezt a folyamatot a sütőben kell befejeznie, még mielőtt az élesztő 63 fokon el nem pusztul. Ha teljesen megkel a sütés előtt, akkor könnyen kiszáradhat a tészta, viszont ha nem kel meg eléggé, akkor nehéz lesz. Valahol a középutat kell megtalálni.
6. A kenyér tetején található vágásnak nem csak dekoratív oka van. A sütés első 5 percégben hirtelen megemelkedik a tészta, így megrepedhet, ahogy a levegő távozik. Erre van a vágás.
7. Ahhoz hogy igazán fényes legyen a kenyér, bagett, stb, gőzre van szükség a sütési periódus végén. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy kinyitjuk résnyire az ajtót és spriccelővel a kenyeret megszórjuk vízzel. Másik megoldás, hogy egy tálba jégkockákat rakunk, az kerül be a sütő aljára és időközönként további kockákat teszünk bele. Ez gőzt fog előidézni.
8. A legjobb kenyér eltartás a fagyasztás, aminek a sütést követő kihülés után be kell következnie.

2011. szeptember 18., vasárnap

VKF 44. Összefoglaló!

Elkészültem az összefoglalóval, átnéztem a majd félszáz blogot, linket, amit kaptam. Egy élmény volt, rengeteg jó és hasznos recept került posztolásra, amit minden részt vevőnek nagyon szépen köszönök. Úgy látom a téma mindenkit érint.

Az összefoglalás egy posztban kerül, de kategorizáltam a recepteket. A képeket letöltöttem a weboldalakról, de volt, ahol ez nem sikerült jpg.ben, így azoknál nem jelenik meg a kép. A blogra kattintva látható lesz, úgyhogy érdemes mindenkinek a blogját megnézni.

Elsőként az a csoport jön, ahova a főtt ételeket, chipseket, egyéb fix kategóriába nem solható ételeket tettem.

A Mézes finomságok blog szerzője egy  macaroni cheese nevű recepttel készült  házi makarónit készített, majd sütőben sajttal megsütött.

Flóra az Ízek és Élmények blog szerzője a mézes-mustáros csirke ***márkájú üveges szósz alternatíváját ajánlja stabilizátor és ízfokozó nélkül. Egy másik alternatívája a bistro bagett, melyet fagyasztott formában is tárolhatunk.



A Coffeinmentes blog pár hónapos múltat tudhat magáénak, így ez az első VKF forduló amin részt vett, mégpedig egy egészséges gyermek menüvel, hisz szerzője két gyermekes anyuka. Csiga és muffin, nyerő páros!

Alíz a gulyáskérm házi változatát kísérletezte ki és hosszas próbálkozás után megtalálta azokat az arányokat, melyekkel tökéletesen elégedett.


Besamel a fagyasztott derelye házi változatát mutatja be blogjában. Mákkal! Megkóstolnám! :)


Jutka rakott zöldbabbal kápráztat minket.



Chips alternatívára Réka adott megoldást, az Alkalmi Rozéfröccs, új blog szerzője. Imádom a csajt, írt jó fej, vicces, vidám, a kolléganőm volt, úgyhogy elfogult vagyok vele szemben, ezért elnézést kérek :). Nézzétek, olvassátok a blogját és adjatok neki visszajelzéseket.


Limara egy szarvasgombás, sajtos keksz recepttel örvendeztet meg minket. Azt hiszem a cím is magáért beszél, isteni lehet.

Kollégista Gurman nehéz helyzetben volt a kiírás kapcsán, mert aki főz nem vesz készterméket, aki meg nem főz, az úgysem néz ilyen oldalakat, így nem értette a lényegét. ennek ellenére szuper receptekkel készült (csicseriborsó snack,  házi chips, citromos, zöld teás cukorka) tehát mégis értette Ő ezt, mert pont ilyesmikre gondoltam :)

Tortilla chips rajongóknak Viki receptje kötelező! Házi chips vegyszermentesen.


Nempiskóta receptje a hamburger helyettesítésére szolgál. A különbség, hogy nem húsból van.


A vargánya gomba felhasználására, tartósítására kapunk megoldást a Szellem a fazékban blog igen olvasmányos posztjában.


Házi sajt zöldfűszerekkel, olajban eltéve (labneh) - a csodás fotók mellett ezt a receptet találjuk Ágota blogjában. Isteni, szinte érzem az ízét a sajtnak, a leírás és a kép is magáért beszél. Akinek pedig akad paradicsom a kertjében vagy van jó beszerzési forrása házi ketchup készítésre is szánhatja magát, arra is talál itt receptjavaslatot.


Ági, kikészül a levesalapoktól, így gyors receptjében megmutatja, hogy zöldbosóleveshez szinte nem kell más csak borsó. Így igaz.



Ha már levesnél járunk, a húsleves is finomabb zöldségből, mint bolti vegetából. Erre ad receptet a Select food blog.

Ezt követően házi vegetára is van megoldás, a Gasztro, szépség, egészség blog egy régebbi bejegyzésével jelentkezett a VKF-re.

Második csoportként jönnek a krémek, kenyérre valók:


Katakonyha isteni házi padlizsánkrémet készített, épp szezonális, úgyhogy hajrá! Lehet próbálkozni. Én személy szerint imádom, lehet ma-holnap készítek én is.

Beatbull egy nagyon ötletes dip plattát készített, az ecseteket a grissini testesíti meg, a "festék" foltok pedig különböző kencék. Engem meggyőzőtt a recept is és Beatbull kreativitása is.


Aki szereti a körözöttet annak kötelező kipróbálni Katucikonyha receptjét. A túrós krémet beletöltötte paradicsompaprikába.

Flat Cat kence receptekkel halmozott el Bennünket, olyanokkal, melyek kisgyerekes anyukák mentőöve lehet, ha a gyerkőc uzsonája kerül szóba. Nem hiába gyakorló anyukaként Gabinak sok tapasztalata van ebben.

Kriszta, a friss Sex&drogs&sausage rolls blog szerzője két szendvicskrém recepttel örvendezteti meg az olvasókat, ráadásul húsmentes mindkettő.


Ildinyó is egy krémet hozott, mégpedig egy aszalt szilvás májast. Úgy látom ezt én is el fogom készíteni, a májast bármilyen formában imádom. Nagyon izgalmasan hangzik a párosítás. Ezenkívül Ő is összeválogatott még egy nagy csokorra való receptet az archívumból, hogy segítséget nyújtson mindenkinek, aki az egészséges étkezés mellett voksol.


Vanca blogja is egy ujdonság, épp ezért nagyon örülök, hogy Ő is bekapcsolódott a VKF mostani témájába, mégpedig néhány kenyérre való recepttel.


Javas Zsuzsa szendvicskrémje ehető "csomagolásban" került lefotózásra.



A Colors in the Kitchen blog ajánlata szintén egyegy kence, mégpedig egy túrós cukkinikrém.


Teakert három szendvicskrémmel örvendeztet meg Bennünket, van benne májas, kolbászos és lazacos is.


Gasztro Réka túró Tomija cseppet félrevezetett az elején, ugyanis az emailben látva, azt hittem ez valamiféle túró rudi lesz... tévedtem, mert egy nagyon jól hangzó szendvicskrém. Bizonyára nagyon finom is.


Zizi (Zizi kalandjai) egy vega szendvicskrémet hozott nekünk, a bazsalikomos humusz személyében.


Krémekből sohasem elég, ha eddig még nem lett kednünk valamit összedobni, Anita (Kávé és Csokoládé) házi májasa biztos ad még egy lökést.


Panna a padlizsánkrémet gondolta tovább, krémsajttal keverte. Receptje a blogján található.

Szellem a fazékban némi spiritualitással megfűszeretett csilipehely receptet oszt meg velünk VKF-re készült posztjában.



Többen is voltak, akik nem új recepttel jelentkeztek, hanem összegyűjtöttek párat a már blogon lévő írásokból és azt gyűjtötték egy csokorba. Ennek oka részben az, hogy kaptam emaileket, ki miért nem tud részt venni új recepttel, de szeretne esetleg régivel, mert jó a téma, és fontosnak tartja, hogy minél szélesebb körben elterjedjenenek ezek az alternatívák. Azt javasoltam, hogy akkor szedjenek össze néhány régi posztot és linkkkel tegyék fel a blogra.  Alexa Christi is így járt el, kencék, szendvicsek, főtt ételeke egyaránt találhatóak a gyűjteményében.

Jókaja is számos recptet gyűjtött csokorba blogja archivumából. Figyelem! Felvágott recepteket is tartalmaz a gyűjtemény, ami talán azoknak jelent extra örömöt, akik gyermeke a bölcsis, ovis menzáról hazahozott jó tulajdonság szerint imádja a párizsit. Nem akarsz neki azt venni, de mégis imádja. Követeli. Szerencsére nálunk nem, de tudom vannak ilyen esetek. Úgyhogy lehet örömködni, mert itt a megoldás és még bonyolultnak sem mondanám az elkészítését. Ezentúl van itt még gépsonka, nyelves felvágott, krémsajt és még sok már, lehet válogatni.

Kata (Spájza) gyűjteménye is zseniális, zabkeksztől kezdve leveles tésztáig mindenre találunk alternatívát.

Negyedik csoportba az italokat tettem.
Sedith ivóléreceptekkel kápráztat minket,  barackos-almás, tutti frutti és alma-szilva ivólé recepteket találunk az oldalán.

Sajtkukac Niki az Ice tea rajongóknak kedvez, ugyanis blogján ennek házi receptjét olvashatjátok. Persze nem csak ők találnak a posztban érdekességet, hanem azok is akik házi kencékre, péksütikre vágynak, ezekből is gyűjtött össze Niki párat.



Végül pedig az érdsségek következnek:
Gabah, a gyerekek egy nagy kedvencével jelentkezett a forduló alkalmával, narancsos répatortát készített, mindemelett pedig számos receptet gyűjtött csokorba az archívumból, melyek helyettesíthetik a készterméket a levesek, kekszek, kencék, pékáruk körében.


Reni a szépséges fotó mellett egy igen extravagáns lekvárral készült nekünk. Maracuja, mangó, őszibarack! Hmmm. Ez olyan mulitvitaminosan hangzik :).


Lora tiramisu fagyit készített. Zseniális ötlet, meleg napokon bizonyára kifejezetten jól hat a szervezetre.


A pudingtéma szerintem sokakat érint. Orchidea épp ezért hozott nekünk egy jó és finom csokipuding receptet. Garantáltan minden gyerkőc és felnőtt is imádni fogja. Elkészítése pedig nem több, mint a zacskós változaté.

Flóra is posztolt egy puding receptet, ezt is be lehet vetni a zsacskós változatok helyett. Hmm, ez is csokipuding... nemhiába úgy látszik a társaság erősen kakaó függő :))


Flat Cat egy másik VKF-re szánt posztjában ismét azoknak kedvez, akik gyerkőcük egészségét a legfontosabbnak tartják, házi műzliszeletével kiválthatóak a bolti változatok.


Viki, a Fahéj és Feta blog szerzője egy görög édességet hozott nekünk, nem véletlenül :). Nem más ez, mint a szezámos szelet, mézzel, szezámmaggal.


Az Iciri-Piciri blog írója, Dóri, több recepttel is készült, ebből az egyik a barackos-kekszes joghurt, ami igen könnyen a gyerkőcök kedvencévé válhat. Van azonban itt még gombás töktelék és cukkinis szendvicskérm is.

A Katucikonyhán a mazsolás-túrókrém házi változatát  is megtaláljátok. Ennek biztosan túró íze lesz és garantáltan aroma mentes.


Nempiskóta majdnem update sznikkers szeletet készített. Csokirajongóknak.


Duende házi krémtúrója feketeszederrel együtt készül, a blogjára azonban nem csak a recept miatt, hanem az olvasmány miatt is érdemes kattintani.


Mandulasarok nyaralására való tekintettel egy régebbi bejegyzéssel jelentkezett, ebben házi babapiskótát készít.

VÉGE! Ha valaki nem látta a receptjét, de elküldte nekem, kérem jelezze, mert rengeteg jött, igyekeztem mindent figyelni, de előfordulhat, hogy nem kaptam meg, vagy nem vettem észre az összfoglalásnál.

Köszönöm!

Itt a végén pedig szeretném tovább adni a stafétát Zizinek, a Zizi kalandjai blog szerzőjének.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...