Először is nagyon Boldog Új Évet kívánok minden kedves Olvasómnak.
Remélem idén is nagyon sok kellemes, érdekes posztot és finom receptet találtok itt a blogon. 2011-ben volt több kedvenc poszt, olyanok amelyekre a mai napig rengeteg látogató érkezik. Ez nagyon jó érzés, mert azt jelenti talán olyat alkotok, ami érdekel Benneteket. Igyekszem 2012-ben is, ígérem :)
Fogadalmak tekintetében, nem tudom Ti hogy álltok, mi általában nem szoktunk ilyeneket tenni, ez most sincs másképp. Igyekszünk inkább mindig egy fokkal jobbá, egészségesebbé tenni az életünket. Persze az év eleje mindig más, mint a többi nap, egy új kezdet, egy új lehetőség arra, hogy amiről kiderül, hogy eddig nem épp a legtökéletesebben csináltuk azon változtassunk, jobbá tegyük. Lehetőség arra, hogy azt gondoljuk az új év nem tartogat majd nehézségeket és bízunk benne jobb lesz, mint az előző. Pedig nehézségek mindig vannak, ezen túl kell lépni, a legfontosabb, hogy egészség legyen és akkor az év már úgy tökéletes, ahogy van :) Úgyhogy azt kívánom legyetek egészségesek és tudjatok megbirkózni minden akadállyal, ami az utatokba kerül.
Ha visszatekintek, akkor a 2011-es év nagyon sok pozitív tapasztalatot adott, sok fontos kapcsolat alakult ki az életemben, melyeket a blognak és a virtuális kommunikációnak köszönhetek. Tudom sokszor elmaradtam a posztokkal, de remélem megbocsátjátok ezt nekem. Ez a hobbim, a szenvedélyem, de nem ebből élek, így az idő amit erre szánhatok abszolút véges. Gyerkőc és munkahelyi munka mellett igyekszem mindig a tőlem telhető legjobbat nyújtani, fejlődni ételkészítésben, technológiában és természetesen a fotózásban is, de még messze nem állok ott ahol szeretnék...persze ehhez kellene hely, kellenének eszközök hátterek...ezeknek hely a lakásban. Úgy érzem egy szobával kevesebbel rendelkezünk :) Mindezek ellenére a 2012-es év remélem sok változást és fejlődést hoz, sok új olvasót, sok új kapcsolatot és kellemes időtöltést mindenkinek aki idelátogat.
Nagyon fontos nekem a véleményetek, az hogy mit látnátok itt szívesen, miről olvasnátok, így kérlek ha időtök engedi osszátok ezt meg velem kommentben bármikor, bármelyik posztnál vagy emailen.
A monológom után vágjunk is bele, az év első receptje már jó ideje várja, hogy felkerüljön ide a blogra, de valahogy mindig elmaradt. Ez a sajttorta egy elzászi nevezetesség, nagyon finom, könnyű változat, bármennyit meg tudnék belőle enni. Imádtuk. Elzász egyébként is nagy kedvencünk, szerencsére többször jártunk arra, infókat, beszámolót és más receptet találtok ITT.
Hozzávalók:
- 200 gr liszt
- 100 gr vaj
- csipet só
- 350 gr krémsajt
- 4 tojás
- 100 gr cukor
- 1 rúd vanília kikapart magja
- 50 ml tej
- 250 ml tejszín
- 50 gr kukoricaliszt
- 25 gr fehér liszt
- 100 gr mazsola
Elkészítése:
1. A lisztet, a szoba hőmérsékletű vajat, a sót és 100 ml vizet keverjünk össze és gyúrjuk homogén tésztává. Hagyjuk pihenni hűtőben 1 órát.
2. A sütőt melegítsük elő 220 fokra. A tésztát pedig nyújtsuk ki és béleljünk ki vele egy kerek piteformát.
3. A krémhez a sajtot, a tojás sárgát, a cukrot, a vaníliát, a tejet, a tejszínt, a kukoricalisztet, a lisztet és a mazsolát keverjük össze.
4. A tojás fehérjét verjük kemény habbá, majd forgassuk bele a sajtos krémbe. Borítsuk be vele a tésztát és az előmelegített sütőben süssük 35 percig.
5. Hagyjuk kihűlni és hűtőben hagyjuk pihenni egy éjszakát. Másnap tálaljuk.

4 megjegyzés:
Boldog Új Évet kívánok Neked is! Nagyon jó gondolatok, jó ide betérni. :-) Eddig nem volt olyan igazi újévi fogadalmam, de most az lett, hogy megcsinálok néhány finomságot a receptjeidből. Remélem be is tartom. :-)
Ez tényleg egyszerű, olyan "dobjuk össze" finomság!
Sikeres, boldog 2012-es esztendőt kívánok és jó blogolást!
Bár egyszerű ez a süti, de gusztán van tálalva, s fotózva.
Neked is BUÉK!
Köszönöm a kedves szavakat!
Igen, tényleg egyszerű, épp ez a szuper benne :)
Megjegyzés küldése